Akták: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Találatok: [4] Oldalak: 1
Tavaly 648 milliárd forint vesztette el közvagyon jellegét
Egy kereshetetlen, fénymásolt dokumentumban hozta nyilvánosságra a Vagyonkezelő, hogy mennyi közpénzt talicskázott át 2021-ben magánalapítványoknak.
Lapunktól tudta meg a polgármester, hogy a Rétvári-közeli alapítványhoz került Szob egyik értékes épülete
A Narancs.hu megkeresése nyomán tudta meg Szob polgármestere, hogy a város egy értékes ingatlanja a Dunakanyari Védegylet Alapítványhoz került egy kormányrendelet értelmében. A Dunakanyari Védegylet Alapítvány korábban Vácott is megszerzett egy állami tulajdonú ingatlant.
A szlovákiai Manevi-cég kiszemelt egy újabb értékes ingatlant, és tulajdonost cserélt
A helyiek által „Poliklinika” néven emlegetett hatalmas épület 2012-ben került a szlovákiai Komárom (Komarno) önkormányzatának tulajdonába rendkívül rossz állapotban, és a felújítására azóta sem tudtak költeni. 2016-ban a magyar állam támogatásáért lobbiztak, de hiába. Nemrég viszont a Manevi SK jelezte, hogy megvenné az épületet. A város nem adta el egyből a cégnek az ingatlant, hanem nyilvános versenytárgyalást ír ki rá 268 ezer eurós (kb. 99 millió forint) kikiáltási áron. Az eljárás még folyamatban van, de közben a Manevi SK tulajdonost cserélt: már nem a Manevi Zrt., hanem a Közép-európai Épített Örökség Megőrzéséért Alapítványba tolt másik volt állami cég, a Comitatus-Energia Zrt. a tulajdonosa.
Állami vagyon átadása magánalapítványoknak
Németh Szilárd
Comitatus Üzletviteli és Tanácsadó Kft.
Comitatus-Energia Zrt.
Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Manevi SK s.r.o.
Manevi Zrt.
Terme Lendava d.o.o.
adatigénylés
állami / önkormányzati vállalat
átláthatóság
ingatlan
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Egy a tábor
A zánkai és a fonyódi, együttesen hatalmas értékű szociálisüdülő-komplexumokat ingyen adta át az állam a szeged–csanádi egyházmegyéhez köthető alapítványnak. Az alapítványt vezető volt fideszes politikusok később akár el is adhatják az ajándékot.
Állami vagyon átadása magánalapítványoknak
Bábiné Szottfried Gabriella
Deutsch-Für Ágnes Sarolta
Kiss-Rigó László
Kothenz János
Marekné Pintér Aranka
Mészáros Lőrinc
Zakar Péter Mihály
Bakony Hús Kft.
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Hunguest Vagyonkezelő Zrt.
Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató
Vivienvíz Kft.
Balaton-sztorik
egyház
ingatlan
kiemelt beruházás
klientúra
közétkeztetés
sport
stadion
szociál
támogatás
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Fonyód
Somogy megye
Veszprém megye
Zánka
Találatok: [4] Oldalak: 1