A kormány bőkezűen hozzájárul ahhoz, hogy felújítsák, majd múzeummá nyilvánítsák Gül Baba türbéjét. Stratégia is készül a Magyarországon található oszmán–török kulturális értékek megőrzéséről.
Sokan fanyalognak, sokan imádják őket, mindenesetre megosztó jelenséggé vált az utóbbi évek Budapestjén a sok zsánerszobor. Bronzba öntötték már a Blikket árusító rikkancsot, Columbo felügyelőt és Bud Spencert is, most pedig a magyar filmtörténet egyik kultműve, az Indul a bakterház kaphat szobrot Csepelen:
Felavatták október végén a reformáció emlékkútját a budai Várban, azok után, hogy az I. kerületi önkormányzat háromszor írt ki közbeszerzést a kivitelezésre.
Kétszer fizetett lényegében ugyanazért a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Először egy disszidens magyar zenésznek, másodszor pedig a Turisztikai Ügynökségnek. Az állami cég előre, teljesítés nélkül jutott pénzhez.
Az állam Aba-Novák Vilmos: Lengyel-magyar barátság című, öt darabból álló, hatalmas méretű alkotását vásárolta meg, amin Horthy Miklós is szerepel.
A Horthy-korszak kurzus-festőjének műveiből vásárol be hamarosan a Miniszterelnökség a kormány oldalára kikerült dokumentumok szerint. A papírokból az derül ki, hogy a tárca számára a Nagyházi Galéria és Aukciósház Kft. megvételre ajánlotta fel Aba-Novák Vilmos “Lengyel-magyar barátság – Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához” című alkotását. Nem kicsiny műről van szó. A kompozíció összesen öt képből áll, amelyek együttesen csaknem 12 métert tesznek ki, a táblaképek magassága több mint 2 méter. A papírokat átnézve az is kitűnik, hogy nem a Nagyházi Galéria a képek gazdája, az aukciósház a mű magánszemély tulajdonosával együttműködésben kezeli a műtárgyat, s ennek keretében kizárólagos értékesítési joggal rendelkezik. Ahogy az mfor.hu beszámolt róla a vásárlásra a kormány 1,45 milliárd forintot rakatott félre a Nemzetgazdasági Minisztériummal. A Miniszterelnökség azonban csak akkor tekinti meglévőnek az összeget, ha az a saját számlasorán meg is jelenik. A kormányoldalra kirakottak szerint az ajánlattételre szeptember 18-ig van mód. A képek a Magyar Nemzeti Galériába kerülnek.
Nem csoda, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem talált kivetnivalót abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek üdültetését végző Erzsébet-táborok vezetője 110 ezer forintot költött naponta saját szállására a zánkai tábor közvetlen közelében. Hornyák Tibor főtitkár mellett ugyanis a minisztérium államtitkárának fia is fontos pozícióban van az Erzsébet-táborok pénzügyi irányításában. Kuczora Gergely ügyvédi irodájának jutott a bizalmi feladat, hogy költségvetésből származó több mint 40 milliárd forintos működési és ingatlanfelújítási keret közbeszerzéseit lebonyolítsa.
Közel ötmillió forintba került a Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepség programja.
Tovább öntik a pénzt a főváros első kerületében álló néhai Ybl-villa újjáépítésébe. Az Európai Unió hivatalos értesítőjében megjelent tájékoztató szerint az MNB egyik alapítványa nettó 145 millió forint értékű szerződést kötött a TSPC Mérnökiroda Kft.-Raw Development Kft. cégekkel a felújítás befejező munkálatainak felügyeletére.
Kórházak, iskolák, önkormányzatok és különböző nemes célok támogatásának hátterében fideszes haveri körök is pénzt zsebelnek be a Szerencsejáték Zrt. leányvállalkozása által kiosztható összegből. Végignéztük, hogy tavaly és tavalyelőtt hogyan alakultak a támogatások, amelyek közül most néhány érdekesebbet mutatunk be. Második rész.