A BKV által meghirdetett használtbusz-tender kapcsán először a Heti Válasz beszélt cikkében korrupcióról. A lap szerint a közbeszerzési eljárást kifejezetten egy pályázóra, az Alfa Busz Kft.-re írták ki, ahol a BKV vezérigazgatójának, Antal Attilának a fia is dolgozott. Az eredetileg érdeklődő négy beszállító közül a cég végül egyedüliként – a Volvo Hungáriával közösen – nyújtotta be ajánlatát 84 használt csuklós busz beszerzésére.
Támogass minket rendszeres adományoddal,
hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!
A BKV által meghirdetett használtbusz-tender kapcsán először a Heti Válasz beszélt cikkében korrupcióról. A lap szerint a közbeszerzési eljárást kifejezetten egy pályázóra, az Alfa Busz Kft.-re írták ki, ahol a BKV vezérigazgatójának, Antal Attilának a fia is dolgozott. Az eredetileg érdeklődő négy beszállító közül a cég végül egyedüliként – a Volvo Hungáriával közösen – nyújtotta be ajánlatát 84 használt csuklós busz beszerzésére. Ráadásul az ajánlat szerint a Genfben vásárolt hat-hét éves buszokat (az elfogadható 30-35 millió forint helyett) 48 millió forintért szállították volna.
A BKV a vádakat cáfolta, és közleményben rögzítették, hogy Antal Attila fia semmiféle jogviszonyban nem áll az Alfa Busz Kft.-vel. Néhány nappal később azonban Antal Attila a FigyelőNet-nek adott interjúban beismerte, hogy fia raktárosi minőségben havi fizetésért alvállalkozóként dolgozott az Alfa Busznál.
Az Alfa Busz
politikai támadásokra hivatkozva végül visszavonta pályázatát, a használtbusz-beszerzés ezzel meghiúsult.
Ezt követően a BKV felügyelő-bizottsága a pályázati kiírás körülményeinek kivizsgálását kezdeményezte, melynek eredményeképpen a szerződés-tervezettel kapcsolatban több hiányosságra is fényt derítettek. A vizsgálat szerint ugyanakkor a csuklós buszok megvételének terve indokolt volt, és jogi értelemben Antal Attila esetében állapítható meg összeférhetetlenség.
A BKV vezérigazgatója röviddel a vizsgálat után megromlott egészségügyi állapotára és a személyét ért támadásokra hivatkozva lemondott posztjáról. Jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik.
Támogass minket rendszeres adományoddal,
hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!
A BKV felügyelőbizottsága szerdán meghallgatta a cég vezérigazgatóját a használt buszok vásárlására kiírt tender ügyében. Bár a bizottság döntést hozott, részleteket csak a tender lezárásakor közölnek.