language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [172]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Életjelet adott magáról Vida Ildikó

Szinte „vadászott" Vida Ildikóra kedden az LMP-s Szél Bernadett, de a korrupciós vádak miatti amerikai kitiltással hírbe hozott NAV-elnökkel nem tudott találkozni, hogy megkérdezze: igaz-e a hír. Egy emailt kapott tőle, de választ nem.

Chikán Attila: Zuhan a magyar versenyképesség

Chikán Attila szerint a nemzetközi összehasonlításban fokozatosan romló magyar versenyképesség javításához az oktatás, a képzés színvonalának javítása, az innováció támogatása szükséges. A közgazdász professzor azt mondta, az okok gyökerei mélyre nyúlnak, és csak hosszú távú megoldások léteznek. Az egyetemi tanár szerint nem lehet egyetlen kormányon sem számon kérni, hogy egy ciklus alatt nem ér el gyökeres változásokat, azt azonban számon kell kérni, hogy be tart-e olyan alapkövetelményeket, mint a stabilitás, a kiszámíthatóság vagy a jogbiztonság.

Kitiltási botrány: Horváthig nyúlhatnak vissza a szálak

Az amerikai kitiltási botrány szálai egészen a tavaly, Horváth András által kirobbantott áfacsalási ügyekig nyúlhatnak vissza. André Goodfriend amerikai ügyvivő is említést tett a volt adóellenőr által elmondott ügyre. A NAV tagadja a korrupciós vádakat, de a kitiltásról nem nyilatkozik.

Antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be az LMP

Tíz pontból álló antikorrupciós törvénycsomagot terjeszt be az Országgyűlésnek az LMP, ebben a párt korábbi, hasonló jellegű javaslatait foglalják össze.

Habony Árpád Washingtonban van

Kaminski Fanny, a miniszterelnök Facebook-oldalának szerkesztője töltött fel egy képet Habony Árpádról, amint Washingtonban, a Wall Street Journal című napilapot olvassa. Korábban Habony Árpád neve is felmerült a korrupciós és beutazási tilalom kapcsán. A miniszterelnök tanácsadója azonban cáfolta a híreszteléseket.

Van megoldás a korrupció ellen

A rossz szabályok, a szabályok rossz alkalmazása és a hagyomány is szerepet játszik abban, hogy Európa több országában a korrupció a társadalmi és gazdasági működés szerves részévé vált – derült ki a Transparency International kétnapos nemzetközi konferenciáján, amelyen bemutatták a szervezet egyik megoldási javaslatát a közbeszerzési korrupció visszaszorítására.
Találatok: [172]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>