language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [172]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Hol vannak a többiek? Legalább ötvenezren kéne lennünk

Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésen, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták, és elégedetlenkedtek a létszámmal, de legalább a lelkiismeretük tiszta maradt.

Navracsics: Tegyen feljelentést, aki trafikmutyiról tud

Büntetőjogi felelősségre vonást sürget Navracsics Tibor a trafikpályázatok ügyében. A miniszterelnök-helyettes a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában azt mondta, hogy nem híve annak, ha valaki a rokonait üzletrészhez juttatja, vagy visszaél a pozíciójával, és azt kérte, hogy ha valaki tud korrupcióról, akkor tegyen feljelentést, hogy kivizsgálhassák az esetet.

Péterfalvi is kíváncsi a trafikpályázatokra

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint nyilvánosságra kell hozni a trafikpályázatokról szóló döntések részleteit. Az indoklás szerint a nyertes pályázatok elfogadásának részletes indokairól, a döntésről emlékeztetőt kell készíteni, ez a dokumentum és maguk a szerződések is nyilvánosak az aláírásuk után.

Sötétben akarják a pénzünket költeni

A parlament kedden megszavazta a közérdekű adatok nyilvánosságát korlátozó rendelkezést. Eddig sem volt könnyű kiszedni állami cégekből, hogy mire mennyit költenek, mostantól egy gumiszabály is védi majd őket. A közérdekű adatokért indított perekből derült ki, hogy milyen lehetőségekhez jutottak például Simicska Lajos cégei.

Szakítanak a kormánnyal a korrupcióellenes szervezetek

Kilépnek az Igazságügyi Minisztérium által szervezett korrupcióellenes munkacsoportból a különböző, korrupció ellen küzdő szervezetek a Transparency Internationaltől kezdve az Átlátszó.hu-ig. Az ok az információs szabadságról szóló törvény módosítása, amelynek révén a kormány eldughatja a közérdekű adatokat. A minisztérium sajnálkozik.
Találatok: [172]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>