Míg Heves fideszes polgármestere az egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetésének magánkézbe adása ellen tüntet, saját városában egy magáncégre bízza a Városi Egészségügyi Szolgálat működtetését, és a szervezet vagyonát.
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát csütörtökön Budapesten.
Nem szavazott napirendjéről, így a Magyar Televízió (MTV) székházszerződésének nyilvánosságra hozatalával sem foglalkozott szerdai ülésén a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány elnöksége...
A Magyar Televízió székházának megépítésére és üzemeltetésére kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát követelik a közszolgálati televíziót felügyelő kuratórium ellenzéki tagjai.
A Fidesz országgyűlési határozattal kötelezné az Állami Számvevőszéket arra, hogy vizsgálja ki az MSZP Köztársaság téri székházának közelmúltbeli eladását. Az ellenzék ugyanis "mutyizást" gyanít. Nyilván mert ők is emlékeznek még a többi pártrezidencia történetére.
Az SZDSZ kiskunhalasi elnöke külföldi útja miatt emailben nyújtotta be a helyi önkormányzat költségvetési vitájához kapcsolódó javaslatát, de a levélből elfelejtette törölni a csatolmányokat.
Az Állami Számvevőszék által feltárt szervezeti és működési hibák, gazdálkodási hiányosságok mielőbbi orvoslására szólítja fel közleményében a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke a kuratóriumot és elnökségét. A levél ténylegesen a Magyar Televízió székházbérleti szerződésére vonatkozik, mellyel kapcsolatban az ÁSZ is vizsgálódott.
A Mol jogorvoslatot kér a pénzügyi felügyelet 48 millió forintos bírságot kiszabó határozata ellen. A döntés azért nem rossz a Molnak, mivel közvetve szentesíti a cég önfelvásárlási akcióját.