Intézmények: |
Budai most Matejka Zsuzsannára szállt rá
A nemzetierőforrás-miniszterhez fordult az elszámoltatási kormánybiztos azzal, hogy szólítsa fel a teljesítési igazolások átadására azokat a korábbi vezető beosztású egészségügyi politikusokat, akik megbízási szerződéseket kötöttek az elmúlt időszakban különböző egészségügyi szervezetekkel.
Megy a volt MSZP-pénztárnok
Visszavonta Fabriczky András elnök-vezérigazgató megbízatását a VI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete. Szinte ezzel egy időben a BRFK-n tett feljelentést Lászay János volt terézvárosi önkormányzati képviselő a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt.-nél 2009-ben készült átvilágítás eredményére hivatkozva.
Lázár ellenében is védik kiváltságaikat a fideszes képviselők
Több mint fél éve nem vette tárgysorozatba Lázár Jánosnak a képviselők fizetéséről szóló javaslatát a parlament illetékes bizottsága. A fideszes frakcióvezető a lakhatási támogatás kifehérítését az első lépésnek szánta a költségtérítésekkel való trükközés elleni harcban, de a hvg.hu úgy értesült, hogy az időközben elkészült új koncepcióra képviselőtársai és a pártvezetés is nemet mondtak.
Feljelentés Havasék ügyében
Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikus 600 ezer forintot kapott 2006-ban egy szakértői tanulmány megírásáért, azonban az iromány kámforrá vált, vagy soha nem is készült el.
Szijjártó a magas politikai lóról
A miniszterelnök szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc jól láthatóan nem tudja elfogadni, hogy - ellentétben az ő időszakukkal - Magyarország már nem egy következmények nélküli ország.
Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ háttéralkuról is beszélt a vád tanuja
Nagy György szerint "a VII. kerületben az történt, amit Gál György akart", az SZDSZ és a Fidesz között pedig szóbeli háttér-megállapodás volt az erzsébetvárosi ingatlanügyekről. A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a vád tanúja elmondta: gyakran előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista képviselő, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.
Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ paktumról beszélt a vád tanúja
A vád tanúja az önkormányzati ingatlanpanamákra vonatkozó vádpont kapcsán a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai elleni büntetőperben a helyi SZDSZ és Fidesz közötti szóbeli háttér-megállapodásról beszélt.
Gyurcsánynak nincs sok spanja, de ha Sziliről mesélhetne...
Gyurcsány Ferenc szokásához híven a Facebook közösségi portálon kommentálta a legfrissebb hozzá fűződő hírt: a parlament elsöprő többsége kiadta mentelmi jogát. A volt kormányfő a voksolás előtt kemény beszédet mondott a az országgyűlés telt háza előtt. Gyurcsány reflexióit alább változatlan formában közöljük.
Hunvald-ügy: pártirodában is ment a vesztegetés
A Hunvald-ügyben a vesztegetési pénzek átadásáról Nagy György, a vád tanúja a pénteki tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon elmondta, hogy az mindig négyszemközt, készpénzben, gyakran az SZDSZ Dob utcai irodájában történt.
Kocsis a BKV nevében is aláírt fura szerződéseket
Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.
BKV-ügyek
Kulcsár-ügy
MVM-ügyek 2005-2008
UD Zrt-ügy
Aba Botond
Antal Attila
Bleuer István
Börcsök Dezső
Csányi Sándor
Emmerich Endresz
Gellért Kis Gábor
Hagyó Miklós
Hediger Walter
Kocsis István
Nyerges Zsolt
Simicska Lajos
Tarlós István
Tombor András
Töröcskei István
Tóth József (Olajterv)
Vargáné Vasadi Julianna
A-Plakat Kft.
Antall József Tudásközpont Alapítvány
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Confides Hungaria Rt.
Editorial Kft.
Esma Zrt.
Europlakát Kft.
Fidesz
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mahir
MDF
MSZP
Multireklám Kft.
Neo-Met Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Kft.
Népszava (újság)
Olajterv Fővállalkozó és Tervező Zrt.
Peron Kft.
Pro Aurum Rt.
Publimont AG
Publimont Kft.
Régió Média Kft.
állami / önkormányzati vállalat
energia
hűtlen kezelés
közlekedés
média
önkormányzat
PR
Budapest