language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  10 11 12 13 14 15 16 17 18 19   >  >>

A bíróság vizsgálja Polt Péter és a Quaestor kapcsolatát

Október közepén indult el a Fővárosi törvényszéken az a per, amelyet a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter indított Szigetvári Viktor ellen - értesült az Index. A legfőbb ügyész szerint az Együtt elnöke megsértette a személyiségi jogait, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette. Ezért tavasszal beperelte.

Örökre eltanácsolnák a pénzügyi piactól a brókerbotrány szereplőit

A Magyar Nemzeti Banknál még tartanak a brókerbotrány kirobbanása után indított vizsgálatok, de eddig még nem tártak fel újabb, súlyosabb eseteket. Windisch László alelnök szerint az egyik cél a személyi felelősség kimondása, hogy a jövőben el lehessen utasítani az érintettek kérelmeit.

Az ügyészség szerint szabálytalanul fektetett be a külügy 72 milliárd forintot a Quaestornál

Az RTL Híradója szerint egy szocialista képviselő, Tóth Bertalan feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségnél hűtlen kezelés miatt a Quaestor-ügyben. Két dologgal volt gondja, egyrészt azzal, hogy a Külügyminisztérium a közpénzek kezeléséről szóló jogszabályokat megsértve 72 milliárd forintot helyezett el Tarsoly Csaba pénznyelőjében, másrészt pedig, hogy bár a befektetett tőkét visszakapta a minisztérium, az állam mégis kárt szenvedhetett, mivel a elesett a pénz kamataitól.

A Quaestor-ügytől a kereskedőház-alapításig: az exállamtitkár befektet

Kereskedőházat alapított a külügyi tárcától a Quaestor-botrány idején távozott volt helyettes államtitkár, Kohut Balázs. Az új cégben felbukkan a Rogán Antal propagandaminiszter-várományos kapcsolatrendszerébe sorolt Gubicza Ágoston is.

Ügyfélpénzek milliárdjait kezeli a Quaestor túlélő cége

A Quaestor körül kirobbant botrány után a cégcsoport a napi hírek állandó témájává vált, de a Quaestor Alapkezelőről nem sok mindent lehetett hallani, miközben 3,6 milliárd forintot meghaladó ügyfélvagyon van most is a cégnél.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  10 11 12 13 14 15 16 17 18 19   >  >>