A Fidesz is népszavazást kezdeményezne Gyurcsány Ferenc pontjairól, amennyiben az ötpárti tárgyalások nem vezetnek eredményre, egyelőre azonban még nem nyújtották be kérdéseiket az OVB-hez.
Ha a kormányfő által kezdeményezett köztisztasági csomag kétharmados szavazatot igénylő pontjai nem kapják meg az ellenzék támogatását, a kormány illetve a szocialista képviselők népszavazást kezdeményeznek.
Polgári engedetlenségi mozgalmat helyez kilátásba az Emberibb Parkolásért Mozgalom annak érdekében, hogy a parkolási díjakból az önkormányzatok nagyobb mértékben részesüljenek, közölte Murányi József, a szervezet főtitkára.
Közösen titkolta el a Fidesz és az MSZP, hogy a kiskunhalasi Semmelweis Kórházat üzemeltető magánbefektető, a HospInvest Zrt. már egy éve leállította az általa szerződésben vállalt beruházásokat.
Miért hétpontos Gyurcsány tisztasági csomagja?
Ennyi pontba fértek bele a javaslatai, másrészt ő vagy a tanácsadói szeretik pontokban meghirdetni a teendőiket.
Az ország népének meggyőződése, hogy a politikusok mind lopnak és hazudnak, és az egész bagázst le kéne húzni egy nagyméretű toaletten, zusammen és végleg.
A rendszerváltás utáni magánosítás minden részletének nyilvánosságra kerülését ígéri a Fővárosi Ítélőtábla szerdai döntése, amely az ÁPV Zrt.-t két privatizációs szerződés és annak minden dokumentációja – így titkos záradékainak is – nyilvánosságra hozatalára kötelezte.
Nem fogadta kitörő öröm a kormányfő hétpontos, a közélet megtisztítását szolgáló csomagját. Politológusok úgy vélték, sok politikus érdekét sérti, hiszen a miniszterelnök ellenállásra számíthat a főállású képviselőség bevezetése, de a képviselői költségtérítések kifehérítése miatt is.