Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Habony Árpád
Az Együtt Orbán Viktor tanácsadójának átvilágítását sürgeti. Kíváncsiak arra, hogy milyen információkhoz jut és kitől kap fizetést.
A NYILVÁNOSSÁGOT KIZÁRVA TÁRGYALJÁK A BELVÁROSI INGATLANÜGYEKET
Rogán Antal volt polgármester – jelenleg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője – nem jelent meg azon a bizottsági ülésen, amely az V. kerület ingatlaneladási gyakorlatát vizsgálta. A politikus nevében a kerületi jegyző egy vizsgálati jelentést adott át. A dokumentumról részletek nem derültek ki, zárt ülést rendeltek el. Az önkormányzat még Rogán vezetése idején adott el kedvezményesen egy ingatlant a gyilkossági ügyekben vádlott Portik Tamás élettársának.
ELJÖHET AZ ÚJ ZUSCHLAGOK ARANYKORA
Lényegében kidobná az ablakon a kormány a közpénzek átláthatóságáról szóló, a Zuschlag-ügy miatt megalkotott törvényt. A költségvetést megalapozó salátatörvénybe rejtett javaslat elfogadása után gond nélkül pályázhatnának hazai vagy uniós pénzekre a politikusok cégei vagy olyan egyesületek is, amelyek akár nyíltan is valamelyik párt szekerét tolják. A pénzosztásról pedig az eddigieknél is kevesebbet tudhat majd a nyilvánosság.
A képviselők vagyonosodási vizsgálata gyengítené a közbizalmat
Papcsák Ferenc szerint nem tenne jót a közbizalomnak a parlamenti képviselők vagyonosodási vizsgálata. Az LMP-s kezdeményezést nem merték leszavazni a parlament igazságügyi bizottságának képviselői, inkább tartózkodtak. Papcsák megmagyarázta azt is, miért nem támogatja a Fidesz az áfacsalási botrányt kivizsgáló bizottság felállítását: azért, mert még zajlik a nyomozóhatóság büntetőeljárása. Ugyanezzel hárított a kormánypárt egy éve is.
Megszólalt a vezér: "a MET csoport nem áll kapcsolatban Orbánnal"
Cáfolja a MET Power vezérigazgatója, hogy a svájci központú MET cégcsoport bármiféle kapcsolatban állna Orbán Viktorral.
Fidesz-kampány: a korrupció jobban teljesít
A források és a kiadások továbbra is átláthatatlanok, az ellenfeleinél majd háromszor többet költő Fideszt pedig a kormány és önkormányzatok sokasága is segítette – derül ki több szervezet közös vizsgálatából, amely során azt összesítették, mire mennyit költöttek a pártok az önkormányzati választás előtti kampányban.
CIVILEK: KÉTMILLIÁRDBA KERÜLT A FIDESZ VÁLASZTÁSI KAMPÁNYA
A Transparency International Magyarország és társai választási visszaélésekről írnak. Szerintük a Fidesz választási kampánya több mint kétmilliárdba került. Elkészült az önkormányzati választások mérlege.
Itt van, mi dühítette fel az amerikaiakat
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilvánosságra hozott egy múlt héten az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől kapott dokumentumot, amely felsorolja, hányszor, hol vetették fel az amerikaiak az áfacsalással és a korrupcióval kapcsolatos aggályaikat. Két amerikai cég évente több tízmillió dolláros veszteséget szenvedett az áfacsalás által érintett árucikkek igazságtalan ára miatt.
Tovább bujkál a NAV-elnök, a helyettese menekül
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága a jövő hétre meghívja André Goodfriend amerikai ügyvivőt, hogy mondja el, mit tud a magyarországi korrupciós ügyekről. Vida Ildikó NAV-elnök nem jelent meg az ülésen, helyettese pedig nem árulta el, hogy az adóhatóság munkatársai közül kik nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. Holott nyilvánvaló: a tiltólistáról vagy az adóhivatal vezetője nem mond igazat, vagy a kormánytagok hazudtak.
Buknak ki a csontvázak: átvilágítást sürget az LMP
Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljes átvilágítására van szükség, mert ma már nem az a kérdés, hogy kik és hogyan csalnak, hanem az, hogy kinek az utasítására hunynak szemet a csalások felett - ezt Szél Bernadett társelnök mondta szerdai, Vágó Gábor volt képviselővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.