Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Még a plakátokra sem lett volna elég a Fidesznek a törvényes kampánypénz
Az LMP kivételével az összes parlamenti párt többet költött az idei kampányra, mint amit a törvény megengedett volna - derült ki a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Átlátszó.hu közös kutatásának végleges eredményeiből, amelyet hétfő este, a "Magyarországon a kampánykorrupció jobban teljesít" című kerekasztal-beszélgetés keretében ismertettek.
Rogán vagyonosodási vizsgálatát követli az Együtt-PM
Rogán Antal vagyonosodásának azonnal vizsgálatát követeli az Együtt-PM a parlament mentelmi bizottságától. Juhász Péter a Klubrádiónak elmondta: Szemben Simon Gáborral aki hasonló ügy miatt előzetes letartóztatás alatt van, a Fidesz frakcióvezetője ellen nem indult még semmilyen eljárás.
TI: A Fidesz a megengedettnél kétszer többet költött a kampányra
A Transparency International számításai szerint a Fidesz kétmilliárd forintot költött a választási kampányra, ami kétszerese a megengedettnek.
A mentelmi bizottság is vizsgálhatja Rogán vagyonnyilatkozatát
Bejelentés érkezett a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a mentelmi bizottsághoz, amely 30 napon belül dönt, indít-e vizsgálatot. Juhász Péter az ellenzéki összefogás politikusa feljelentést tett Rogán Antal vagyonnyilatkozatával kapcsolatban.
Mátyás Győző: Választási jobbkéz szabály
A Transparency International visszautasítja Gulyás Gergely állításait
Számos ponton a valóságnak ellentmondó állításokat fogalmazott meg Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője március 20-án, reggel tett nyilatkozatában, amikor a Transparency International Magyarország (TI) tevékenységéről és a parlamenti választások kampányköltéseit vizsgáló képmutatás.hu projektjéről beszélt.
Lapátolja a pénzt a kampányba a Fidesz
A megengedett egymilliárd forint dupláját költötte már március elejéig a nagyobbik kormánypárt a kampányra - korrupcióellenes szervezetek becslése szerint.
Videó: Bodoky: A Fidesz kétszer többet költött
A Fidesz eddig nagyjából 2 milliárd forintot költött a kampányra, nagyjából kétszer annyit, mint amennyit törvényileg elkölthetett volna – erről Bodoky Tamás beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kétmilliárdba került a Fidesz eddigi kampánya, egymilliárdig volt törvényes
A kampányszabályozás direkt futni hagyja a bizniszpártokat, ha nem szereznek mandátumot, az ÁSZ hivatalból nem vizsgálja a pénzek felhasználását. A Fidesz már kétszer annyit költhetett a kampányra, mint ami törvényesen megengedett. Az emberek a baloldalt tartják korruptabbnak.
Gulyás Gergely szerint a Fidesz nem lát rá a CÖF kampányára
Írtunk ma arról, hogy a Transparency International, a K-Monitor, az Átlátszó és az OSI egy közös projekt keretében követi nyomon, mennyit költenek a pártok a kampány során.