Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Bemutatjuk Kubatov Gábort, aki szerint a pártok nem látnak el közfeladatot
Az ugye megvan, hogy a választóknak semmi köze ahhoz, hogy a pártok hogyan gazdálkodnak a közpénzekkel?
Az MSZP és az SZDSZ érveivel vág vissza Kubatov Gábor
A botrányos bajai időközi választások után a TI Magyarországgal közösen adatigényléssel fordultunk a két legerősebb jelöltet, Kovács Csabát és Teket Melindát támogató pártokhoz.
Bajai kampányköltségek: csak a kormánypártok nem válaszoltak
Minden párttól kikértük a bajai időközi önkormányzati választási kampány költségeit, és „csak” a Fidesz és a KDNP nem válaszolt.
Újabb trafikot nyert az agrárállamtitkár vejének a családja
A győztes azt mondta, próba szerencse alapon pályázott, és ő lepődött meg a legjobban, hogy nyert. Czeván György veje korábban már öt trafikot nyert.
Dési János: Ha a vörös nyer
Az első veszedelem nyilvánvalóan elmúlt. Öntudatos dolgozó előbb befizeti az egyházi adót és csak utána indul a félkarú rablókhoz. A második sem kockázat immár. Hanem maga a színtiszta lehetőség. A konkurencia letarolva, tönkretéve. És az új jogszabály szerint már a látszatra sem nagyon kell ügyelni, az kapja a nemzeti együttműködés keretében a piros-fehér-zöld játékgépeket, akit a kormány megbízhatónak tart. Nincs itt kérem semmiféle korrupció, tessék csak továbbhaladni
Itt az újabb fideszes módosító - nagyot bukhat az állam
Két fideszes honatya alapvetően megváltoztatná a kaszinónyitási feltételeket hazánkban – írja az ittapiros.com.
Korrupciós láncolat útján érkeznek a milliárdok
Nagygyűlések, békemenetek, politikai roadshow-k. Gyurcsány Ferenc kijelentése után borult a bili. Mong Attila, tényfeltáró újságíró szerint több mint 20 éve átláthatatlan a pártfinanszírozás rendszere.
Feketepénzekkel kampányolnak a nagy pártok
Hiába az álszentség a tiszta kampányról, itt a bizonyíték, hogy a nagyobb pártok milliárdos összegeket költenek ellenőrizetlen forrásokból a választásokra. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke bevallotta: 2006-ban, amikor az szocialisták színeiben nyert választást, az MSZP mintegy 3 milliárd forintot költött.
Gyurcsány: Orbán nem akarta, hogy más belelásson a Fidesz pénzügyeibe
A Fidesz azért szállt ki az utolsó pillanatban a párt-, és kampányfinanszírozást megreformáló törvényjavaslat tárgyalásából, mert Orbán Viktor nem akarta, hogy pártján belül más is belelásson a pénzügyek kezelésébe – legalábbis ezt mondta Gyurcsány Ferencnek az befolyásos szocialista politikus, aki érdeklődött a Fidesznél.
55 milliárd forint közbeszerzés nélkül, nemzetbiztonsági indokkal
56 millió forint polgárőr igazolványok készítésére - ez csak egy tétel a közbeszerzés alól nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivont közpénz-költések listáján, ahol a végösszeg 55 milliárd forintra rúg a 2010-es kormányváltás óta.