Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Lázár: Schiffer hamisan vádolta meg Orbánt
Schiffer András közérdekű adat eltitkolása miatti ndított pert Orbán Viktor ellen, de a Fővárosi Törvényszék jogerősen is megszüntette a pert. Lázár János szerint Schiffer hazudott.
Kiadták ránk a kilövési engedélyt
Visszafoglalták a nagy hírveréssel kisajátított földeket azoktól a Fejér megyei gazdáktól, akik vasárnap nyílt lázadást indítottak a szerintük elmutyizott állami ügyletek ellen. A jussukat követelő gazdák a börtönre készülnek, a falusiak pedig a kisemmizett kisemberek nyomorúságán keseregnek.
Titkosították a Játékszín privatizációjának aktáját
Lévai Anikóval nyitott a magánosított Játékszín: az új tulajdonos, Németh Kristóf kísérte be a miniszterelnök feleségét a nézőtérre. A színházi szakmában sokan mondják: Lévai Anikónak komoly szerepe lehetett abban, hogy a Barátok közt tévésorozat színésze három társával áron alul megvehesse a Teréz körúti színházat.
Hová tűnt Orbán levele?
Schiffer András közlése szerint nem érkezett hozzá válaszlevél a Miniszterelnökségtől az október 5-ei közérdekű adatkérésével kapcsolatban. Pedig a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt mondta, ők elküldték.
Már válaszolt Orbán az LMP-nek
Az ellenzéki párt korábban közölte, hogy bepereli a miniszterelnököt, mert nem kapott időben választ egy közérdekű adatkérésre.
Bepereli Orbánt az LMP
Az ellenzéki párt egy kétszázmilliós médiakampányról kért adatokat, de nem kapott választ a kormányfőtől. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányra mehetett a pénz. Orbán sajtófőnöke szerint nem történt határidő-túllépés.
'A számunkra előírt jogszabályrendszer alapján ez nem törvénysértő'
Borsodi mezőségi területek, ahol gyors lakcímváltozás révén szerezhetett földbérleti jogot egy korábban fuvarozással foglalkozó vállalkozó, a fideszes megyei önkormányzati elnök korábbi kampányfőnöke. A felcsúti polgármester, aki feleségével és testvérével együtt 1327 bérelt hektár fölött rendelkezik, s „tarolt” a pályázaton. Gyanús és vitatott földügyek, amelyek tisztázására a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetőjét, Sebestyén Róbertet kértük meg.
Szabadúszóként alakíthatja a magyar politikát?
Orbán tanácsadójának, Habony Árpádnak nincs szerződéses jogviszonya a Miniszterelnökséggel, így mindenféle jogi kötöttség nélkül vehet részt az ország legfontosabb ügyeinek alakításában.
A földpályázatokat és az oligarchákat sem vizsgálhatja bizottság
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága egyik testület felállítását sem hagyta jóvá. A bizottság fideszes tagjai szerint interpellációval, vagy azonnali kérdéssel tisztázhatók ezek az ügyek.
Ángyán József: Az a baj, hogy igazam van
Az állami földek bérleti pályázata Fejér megyében színjátékhoz hasonlítható, a Fideszhez közel álló érdekkör a területek 65 százalékát nyerte el, s pontosan lehet tudni, ki kinek a rokona és lekötelezettje.
Visszaélés a földpályázatoknál
Mészáros Lőrinc
Felcsút község Önkormányzata
Fidesz
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
átláthatóság
ingatlan
klientúra
mezőgazdaság
offshore
pályázat
rokonok
támogatás
Bicske
Bodajk
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Előszállás
Fejér megye
Felcsút
Hajdú-Bihar megye
Isztimér
Kaba
Kajászó