A kormány 2019-ben döntött úgy, hogy bezárják a fóti gyermekvárost (Károlyi István Gyermekközpont), a lakóit pedig az ország más intézményeibe költöztetik át. Ebből két év alatt szinte semmi sem valósult meg, „a kiürítés egyelőre ott tart, hogy az ingatlanon működő más, főleg oktatási intézmények távozóban vannak” – írja a Hvg360.
A hatvanhektáros területen több intézmény is működik. A gyermekváros három egysége: az egyikben a menekült gyerekek ellátását végzik, a másikban a speciális ellátást igénylőkét, a harmadikban pedig halmozottan hátrányos helyzetű és különleges ellátásra szoruló gyerekeket gondoznak. Ezenkívül van itt étterem, Waldorf- és református oktatási intézmény, valamint önkormányzati iskola is. „Miután felröppentek a hírek, hogy a menekült gyerekeket Aszódra, a különleges ellátásra szorulókat Budapestre, a speciális ellátást igénylőket pedig Kalocsára vinnék, egy ideig tagadtak, de mára kiderült, hogy tényleg ez volt a terv. Most azonban úgy áll a dolog, hogy nem visznek sehova senkit” – mondta a lapnak Vargha Nóra, a helyi önkormányzat független képviselője.
A per során az is kiderült, hogy a tárca nincs birtokában a gyermekváros bezárása szakmai tervének.
Fót város érdekeivel ellentétesnek minősítette a képviselő-testület szeptember 26-i határozatát Bartos Sándor fideszes polgármester, amely a JK Economy Zrt.-vel kötött szerződés azonnali felmondását rendelte el: újratárgyalásra visszavette az előterjesztést. Bartosnak két hete volt visszatartani a szerződés felmondását.
Csaknem egymilliárd forintos beruházásban épülhet meg Fót új sportcsarnoka, amennyiben sikeres lesz a projekt TAO-pályázata. Kis szépséghiba, hogy a legutolsó tervek szerint a 251 milliós önrészt álló és az ingatlant biztosító település csak tanítási időben kora délutánig, illetve évente még mindössze 10 napon használhatná az épületet. Az ingatlan, amire építkezni terveznek, törvény alapján védett láp szomszédságában terül el.
Elutasította a rendőrség a brókerbotrány fóti szálában tett ellenzéki feljelentést – értesült az Átlátszó. Elkészült ellenben az egymilliárdos helyi brókermutyi ügyében a vizsgálóbizottság részjelentés tervezete, amit ma délután tárnak a képviselőtestület elé.
Új egészségházakba telepít patikahálózatot egy cég, amellyel Pest megyében több település is szerződést kötött. Fóton és Tolnán MSZP-s képviselők is érdekeltek az üzletben, mindkét helyen tiltakoznak a patikusok és a háziorvosok.