Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Varga Judité lett a balatoni nyaraló, Gyurcsánynál megjelent egy korábban szerzett budai telek
Éjfél után közzétették a kormánytagok és parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amit a november 1-jén fennálló állapot szerint kellett kitölteniük. Ebben a cikkben a legérdekesebbekből szemezgettünk a képviselők közül.
Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk
Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre.
Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.
Áder János
Gulyás Gergely
Gyurcsány Ferenc
Hadházy Ákos
Kocsis Máté
Kövér László
Kunhalmi Ágnes
Lantos Csaba
Lázár János
Matolcsy György
Menczer Tamás
Nagy István (Fidesz)
Nagy Márton
Navracsics Tibor
Németh Szilárd
Novák Katalin
Orbán Viktor
Pintér Sándor
Semjén Zsolt
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Szijjártó Péter
Varga Judit
Varga Mihály
Agrárminisztérium
Belügyminisztérium (BM)
Demokratikus Koalíció (DK)
Energiaügyi Minisztérium
Építési és Közlekedési Minisztérium
Fidesz
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Igazságügyi Minisztérium
KDNP
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Miniszterelnökség
MSZP
átláthatóság
gazdálkodás
háttér
hitelezés
ingatlan
juttatás
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
A sok százmilliós kérdés: felveheti az ellenzék a versenyt a kormánypropagandával a Facebookon?
Most egyeztetnek az ellenzéki pártok arról, hogyan lehetne a Fidesz kampánymódszerét lemásolni úgy, hogy az mindenben szabályos legyen. Csakhogy a Fidesz módszere mögött rengeteg pénz is van: csak a Megafon 600 millióból hirdet a Facebookon, az ellenzék egy jóval szerényebb büdzséből veheti fel a versenyt.
Bige László
Deák Dániel
Déri Stefi
Dessewffy Tibor
Ficsor Ádám
Gyurcsány Ferenc
Karácsony Gergely
Koncz Zsófia
Márki-Zay Péter
Páva Zoltán
Rákay Philip
Szigetvári Viktor
Állami Számvevőszék (ÁSZ)
Amplify App OÜ
Budapest Beszél
Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Demokratikus Koalíció (DK)
Facebook
Fidesz
Magyarország Kormánya
Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft.
MSZP
átláthatóság
civilek
hirdetés
jogalkotás
kampányfinanszírozás
média
választások - népszavazás
Gyurcsány-sztori: sejtelmesre sikerült az őszödi villa eladása
A baloldal vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a magánvagyona annak ellenére csappant meg, hogy a milliárdos oligarcha üzleti érdekeltségein túladott, s az öt év alatt kivont több mint kétmilliárdos tőkéből csupán szűk kétszázmillió forintnak maradt nyoma.
Tegyük mindjárt hozzá, a bukott kormányfő üzleti karrierjében nem ez az egyetlen gazdaságilag megmagyarázhatatlan történet. A Gyurcsány-féle cégbirodalom zászlóshajója, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 2010-es mérlegében tételesen nem találtuk meg annak a balatonőszödi villának a vételárát, amelyet az Altus-vezér a választást követően rapid módon értékesített július 9-én, egy babaápolási termékeket forgalmazó kereskedelmi vállalkozásnak.
Egyre átláthatatlanabb Gyurcsány vagyona
Egyre több a kérdőjel Gyurcsány Ferencnek az Altusból kimentett vagyonával kapcsolatban. Mivel a DK elnöke közel kétmilliárd forintot vett ki a vállalatból, s az összeg nem jelent meg a politikus portfóliójának más szegmenseiben, kérdés, hogy a pártja finanszírozására is költött-e belőle. A parlamenti képviselők tegnap megjelent vagyonnyilatkozata szerint az egyik leggazdagabb baloldali politikus az MSZP-s Tóth Csaba, a legeladósodottabbak között a Karácsony-párti Tordai Bence és az LMP-s Demeter Márta említhető.
Rogán találmánya máris fialt, Lázár szőlősgazda lett
Rogán Antal feltalálói karrierje rakétastartot vett. De még az sem biztos, hogy találmány, nagyon hasonlít valamire, amit korábban már feltaláltak. Ettől függetlenül sorra veszik át az eljárást, meglódultak feltalálótársai cégei is. A miniszter a tavalyi 446 ezer forintos takarékbetétjéhez hozzácsapott egy kicsit, most 691 ezres a megtakarítása, ami viszont nagy változás, az az, hogy visszafizette a 27 milliós bankkölcsönét. És hogy miből törlesztett ennyit? Erre is van magyarázat: a Mobilsign Kft.-től kapott eseti jövedelmet „találmány hasznosítási díjként", mégpedig 25 millió forintot.
Rogán Antal találmánya
Bánki Erik
Győrffy Balázs
Gyurcsány Ferenc
L. Simon László
Lázár János
Rogán Antal
Seszták Miklós
Szijjártó Péter
Insider Média Kft.
MobilSign Kft.
Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő (MMG) Zrt.
Ripost Média Kft.
adósság
átláthatóság
k+f
rágalmazás / becsületsértés
rokonok
szőlő - borászat
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Mád
OLAF -jelentés - Kósa Lajos is megszólalt
A Fidesz frakcióvezetője szerint már most meg lehet mondani, kiket terhel politikai felelősség az elmúlt évtizedek legnagyobb, a 4-es metró beruházása körüli korrupciós botrányáért.
Lázárnak bejött 2015, Orbán és Áder pénzt gyűjtött
Vasárnap éjszaka ismét kiderült, az ország vezető politikusai közül kinek hozta a legtöbbet anyagilag 2015 – legalábbis papíron. Úgy tűnik, Lázár Jánosnak igencsak rendben alakultak a dolgai, Varga Mihály szintén elégedett lehet, de több pénze lett Áder Jánosnak és Orbán Viktornak is. Vannak aztán olyanok – lásd Kövér Lászlót – akikre leginkább a puritán szó igaz. A legnagyobb vesztesnek első ránézésre az MSZP elnöke tűnik. Összeállítás az életünket leginkább befolyásoló politikusok vagyoni helyzetéről.
Áder János
Balog Zoltán
Budai Gyula
Czunyiné Bertalan Judit
Farkas Flórián
Fazekas Sándor
Gulyás Gergely
Gyurcsány Ferenc
Kósa Lajos
Kövér László
Kubatov Gábor
L. Simon László
Lázár János
Németh Szilárd
Orbán Viktor
Pintér Sándor
Rogán Antal
Schiffer András
Seszták Miklós
Simicskó István
Szijjártó Péter
Tóbiás József
Trócsányi László
Tuzson Bence
Varga Mihály
Vona Gábor
Altus Zrt.
antikorrupció
átláthatóság
ingatlan
klientúra
mezőgazdaság
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Foglalkozása: vő
Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc mint após, Gyurcsány Ferenc és Stumpf István mint vej – megéri tehetős és befolyásos apóst választani, de van, amikor a vej túlszárnyalja neves rokonát. Magyarországon jól ismert, természetes jelenség, hogy az ember a családtagjait jobban segíti, mint azokat, akikkel nincs meg ez a kapcsolat. A politika és az üzlet határmezsgyéjén azonban ez nem kevés korrupciós kockázatot hordoz magában - mint a cikkünkben hozott példák is bizonyítják.
Apró Piroska
Crespo Rodrigo
Császár Dániel Gergely
Dobrev Klára
Gyurcsány Ferenc
Lázár János
Lezsák Sándor
Mészáros Lőrinc
Mocsai Lajos
Moys Zoltán
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Pálffy Balázs
Széles Gábor
Tiborcz István
Vasvári Csaba
Vitézy Tamás
Dextramedia Kft.
EchoTV
Elios Innovatív Zrt.
Körösaszfalt Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Miniszterelnökség
Székesfehérvár Város Önkormányzata
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Testnevelési Egyetem
átláthatóság
háttér
klientúra
közbeszerzés
közvilágítás
média
pályázat
rokonok
Külföldi érdekcsoportok Bajnaiék pártjai mögött?
Tavaly negyedmilliárdos, 252 milliós támogatás érkezett a Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Egyesülethez.