language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

Országokon átnyúló korrupciót sejtenek Paks II. ügyében

Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja szerint a magyar kormány a német származású Klaus Mangold üzletember segítségével fizetett le brüsszeli döntéshozókat, hogy az ügyben indított kötelezettségszegési eljárást megszüntessék.

Kósa a civileknek: Megvannak az eszközeink

Magyarországon szólás és véleményszabadság van, de a magyar embereknek tudniuk kell, hogy melyik civil szervezet milyen összegből és hogyan próbálja formálni a közgondolkodást, jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a három napos kihelyezett frakcióülés után Visegrádon.

Nem titkolózhat tovább az V. kerületi önkormányzat

A fideszes vezetésnek ki kell adni, hogy hány bérlakása van, és abból mennyi áll üresen – erről döntött szerdán a Kúria. A testület szerint ugyanis az önkormányzati bérlakások a közvagyon részét képezik, ezért a velük való gazdálkodás adatai közérdekű adatnak minősülnek.

Mészáros Lőrincék rendezték Orbán rokonságának tartozását

Egy Mészáros Lőrinchez köthető üzleti kör rendezte a miniszterelnök tágabb rokonságának számláját. A Nemzeti Kereskedőház Zrt. a Hír Televízió közérdekűadat-igénylésére elárulta, hogy a Hórusz Faktorház Zrt. fizette vissza azt a hárommilliárd forintot, amellyel eredetileg a Cider Alma Kft. tartozott az állami cégnek.

Ombudsman előtt a kémügy titkosítása

Vizsgálja az adatvédelmi ombudsman a kémügy titkosítását. Jóri Andrásnál a kémkedésre való felbujtással gyanúsított Szilvásy György ügyvédje kezdeményezte az államtitokká minősítés felülvizsgálatát, de hasonló kéréssel fordult a biztoshoz a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke is.
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4