Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Nyilvános az állami cégek vezetőinek bére
Érdekli mennyit keres a Posta vagy a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója? Minket is, de, bár állami cégekről van szó, eddig mégsem sikerült megtudnunk: az állam nem válaszolt, mi pereltünk, az elsőfokú ítélet szerint minden alappal.
Cégvezetői fizetések a Fővárosi Bíróságon
Ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon az a per, amit több állami nagyvállalati vezető jövedelmének nyilvánossága érdekében indított a közelmúltban az egyik bulvárlap - jelenti a HavariaPress.
Ki a legjobban fizetett állami cégvezér?
Az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok csúcsvezetőinek zsebében szeretett volna turkálni az Index az év elején.
Állami cégvezetők fizetésének megismeréséért indított pert egy újságíró
Állami cégvezetők fizetésének megismeréséért indított pert egy újságíró a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen; az ügyben hétfőn kezdődött a tárgyalás a Fővárosi Bíróságon.
Maradt pénz a Kormányzati Negyedből
A Kormányzati Negyed projektre fordított összeggel a napokban számol el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., egyelőre annyi látszik, hogy lesz maradéka a 3,8 milliárd forintnak, mondta Száraz Gábor szóvivő. Egyúttal közölte, hogy a Kormányzati Negyed Projekt Kft. ügyvezetői posztjától június utolsó napjával megválik Görözdi György ügyvezető.