Bár a jól menő kormányközeli cégek vezetői többnyire férfiak, néhány sikeres női vállalkozás is akad azért a palettán. A cégbeszámolókból az elmúlt napokban kiderült: Rogán Antal exneje például pénzügyi zseni, de a külügyminiszter felesége sem panaszkodhat, akárcsak a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc párja, Várkonyi Andrea. Hogy pontosan mi a sikerük titka, csak megtippelni lehet.
Újra és újra képes megdönteni saját rekordját a kormány – már, ami a titkosított kormánydöntések számát illeti. Az akár több évtizedre a nyilvánosság elől elzárt, úgynevezett 3000-es sorszámú kormányhatározatok száma 2021-ben kiugróan magas volt, ezzel pedig a most zárult kormányzati ciklus is felállította a maga rekordját.
Meglepő időzítéssel váltja valóra régi álmát a kormány, hogy ellenőrzése alá vonja a magyar távközlési piacot: a 4iG-t előretolva megveszi a brit Vodafone itteni leányvállalatát. A párosnak ez 715 milliárd forintba fog fájni – igaz, ebbe akár török, német vagy portugál befektetők is besegíthetnek.
A második Orbán-kormány egykori nemzeti fejlesztési minisztere nagy túlélő, legfrissebben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának elnökévé nevezték ki.
Nem sokkal azután, hogy az Azonnalin cikk jelent meg Orbán Viktor és stábja „rongyrázó” bécsi napjáról, vizsgálódni kezdtek a nemzetbiztonságiak – tudta meg a Válasz Online. Két hét sem telt bele, s elbocsátottak egy vezető beosztású diplomatát a bécsi magyar nagykövetségről. Néhány nappal a cikk megjelenése után az Azonnali megszűnését is bejelentették. Háttér.
Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.
A lakosok beleszólást akarnak abba, hogy mi épül a mezőgazdaságtól elvett déli ipari övezetben. A városvezetés és a lakosok között a Civil Fórum Debrecen Egyesület próbál közvetíteni.
Eddig csak mínuszos hírként futott végig a sajtóban, hogy Simicska Lajos egykori főbizalmasa, Németh Lászlóné lesz a Magyar Közút felügyelőbizottsági elnöke. Pedig a helyzet pikánsabb: a kormány által 35 évre kiszervezett sztrádafejlesztés és -üzemeltetés magáncégeit is olyanok irányítják, akik a kormányfővel összekülönbözött pénztárnok-üzletember legfontosabb bástyái voltak. Például a nyitóképünkön Némethné mellett figyelő egykori államtitkár, a vízummutyikat is segítő Farkas Imre, valamint a kitaszított milliárdossal mindig egy lapon említett Szőke Gábor. Az államkapitalista „posztozkodás” során persze nem csak Simicska hívei kelnek új életre: a közszférától az év elején visszavonult Magyar Péter – Varga Judit miniszter hitvese – ugyancsak közutasként tér vissza a NER első ligájába.