A ritmikus gimnasztikázók májusi, budapesti kontinensbajnokságára 640 millió forintos állami támogatást kapott a Magyar Torna Szövetség, az esemény az összeg feléből is megrendezhető.
Összegyűltek a jobbikos, LMP-s és MSZP-s aláírások. Ha a Parlamentben elfogadják, felállhat a vizsgálóbizottság, amelybe négy tagot delegálhatnak a kormánypártok, négyet az ellenzék.
Messze megelőzünk mindenkit az uniós pályázatok gyors kiírásában és a források időarányos lekötésében. A rohamtempó erőltetése helyett azonban inkább a támogatások felhasználásának hatékonyabbá tételére és a korrupciós elemek megszüntetésére kellene törekedni.
Több milliós kár érhetett négy Volán-társaságot, mert a listaárnál drágábban vásároltak autót a vállalatvezetőknek. A 2014-es meghívásos pályázaton az ajánlatok között néhány tízezres különbség volt. A Célpont felkereste az érintetteket, akik azt állították, hogy nem emlékeznek a két évvel ezelőtti ügyre. A gyanús beszerzést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is vizsgálta, de hibát nem találtak.
Majd a képviselők megoldják, ha akarják – nagyjából ez a lényege annak, amit a Matolcsy-rokon kecskeméti polgármester válaszolt egy helyi kezdeményezésre, amely szerint lehetne átláthatóbb is az önkormányzat.
Kétszeres a szorzó a vizes világbajnokság szállásköltségeinél. Csaknem nettó hatmilliárd forintért szerződött budapesti, illetve balatonfüredi szállodákkal a sportrendezvényt szervező magyar cég. A Nemzetközi Úszószövetség vezetői, a FINA partnerei és a szponzorok mellett luxushotelt foglaltak a média egyes képviselőinek is. A szállásköltségeket eredetileg 2,8 milliárd forintra becsülték.
A szerényebb számítások szerint is a tízmilliárd forintot közelíti az összeg, ami eddig az olimpiai pályázatra ment el. A pályázati anyagok mellett a hazai reklámozásra költöttek nagyon sokat, az árak pedig menet közben egyre tovább nőnek.
Az év végi pénzesőből jutott a kultúrára is: 600 millió a Trianon-trauma ápolására, 400 millió az adófizetőknek tetsző irodalom kifejlesztésére, 1 milliárd a vidéki folyóiratoknak. A súlyos százmilliók mellett felbukkan egy szerény, de annál meglepőbb tétel: a Miniszterelnökség 27 milliót adott Ungvári Tamás két könyvének kiadására, a kedvezményezett a Scolar Kiadó Kft.