Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
A Hős utcaiak elhelyezésére vásárolt lakások több mint fele üresen áll
Két hónapja, június 29-én járt le a Belügyminisztérium által a Hős utca rendbetételére adott 2,1 milliárd forintos támogatás felhasználásának második alkalommal meghosszabbított határideje. A telepfelszámolás évek óta húzódik, azonban úgy tűnik, egyelőre nem sikerül pontot tenni az ügy végére, ugyanis még mindig jó pár olyan lakó van, akivel nem állapodott meg a X. kerület. Ráadásul azt is megtudtuk Kőbánya vezetésétől, hogy a lakásvásárlás, lakásfelújítás címén összesen több mint 1 milliárdért beszerzett önkormányzati ingatlanok több mint fele, 50-ből 28 még üresen áll, azaz egyelőre nem került a Hős utcaiakhoz.
Százmilliókat öntöttek bele közpénzből, mégis haldoklik a nagykőrösi foci
Hiába a közel 400 millió forint közpénzből épült klubház, továbbra is anyagi gondokkal küszködik Nagykőrös új focicsapata – alig egy évvel azután, hogy az előző csapat, a Kinizsi SE köztartozásokkal egy cégtemetőbe került. Az új csapat nemrég játékoshiány miatt nem tudott kiállni Újszilvás ellen, és ezzel csaknem egy időben az önkormányzattól kapott klubházat kávézóként és rendezvényközpontként kezdték el hirdetni az interneten.
TAO-pénzek
Csípő Kristóf
Czira Szabolcs
Körtvélyesi Attila
Sohajda Márk
Szíjj László
EU-Építő Kft.
Kinizsi SE
Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)
MozGo Nagykőrös Labdarúgó Klub
Nagykőrös Város Önkormányzat
Nagykőrösi Kinizsi FC
Roma-Gól SE
Via-Kopp International Kft.
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
felszámolás - végelszámolás
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
önkormányzat
rendezvényszervezés
rokonok
sport
támogatás
túlárazás / pénznyelő
vendéglátás
Nagykőrös
Pest megye
Volt egyszer egy Balassi Intézet – az intézményt átnevezték, a székhelyét lebontanák
Nemrégiben kiderült, hogy a külföldi magyar kulturális intézetek szeptember 1-től Liszt Ferenc zongoraművész nevét viselik. Vagyis az új nevük angolul: Liszt Institute – Hungarian Cultural Centre; németül: Liszt-Institut – Ungarisches Kulturzentrum. A köztudatban azonban ma is a magyar kultúra külföldi népszerűsítéséért felelős, mindenkori Balassi Intézetként létezik az intézmény, noha ez jogi szempontból 2016-ban a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) való betagozódásakor megszűnt. Ugyanakkor funkciói, immár majdnem 20 éven át, megmaradtak. Összeszedtük, mit lehet tudni a Balassi Intézetről, aminek a hivatalos megszűnése után 5 évvel a székhelyét is elvették.
Zöldterületeket fenyeget egy beruházó és a gödi önkormányzat vitája
Gödön sokan attól tartanak, hogy több hektáron fákat vághat ki és természetvédelmi területeket szerezhet meg az a cég, amelyik korábban megvette a régóta kihasználatlan Hotel Pólust. A fejlesztő eredetileg csak a hotelt szerette volna átalakítani luxus idősotthonná, ám ehhez módosítani kellett volna a helyi építési szabályzatot. Ez a képviselőtestület megosztottsága miatt nem valósult meg, válaszul a fejlesztő opciós jogot szerzett a két szomszédos zöld telekre, amiket a gödiek inkább érintetlenül hagynának.
Titok, hogy miért lett olcsóbb a Tiborcz István üzlettársának majdnem eladott zuglói önkormányzati telek
„Leárazott” önkormányzati telket vett volna Tiborcz István volt üzlettársának, Erdei Bálintnak a cége Zuglóban. Az ingatlan több mint 100 millió forinttal lett olcsóbb a 2018-as értékbecslés óta, pedig a helyi építési szabályok változása miatt jelentősen megnőtt az oda építhető lakások száma. Az MSZP-s vezetésű Zugló önkormányzata az ügy kapcsán mutyigyanús részleteket említő Hadházy Ákost rágalmazásért feljelentette. A történet kulcsát jelentő új értékbecslés indoklását még a gazdasági bizottság külső tagja is csak titoktartási nyilatkozat aláírása után láthatta. Elkísértük őt az iratbetekintésre, de csak messziről nézhettük a papírköteget. A hírek szerint a telek eladása az előválasztás után ismét napirendre kerülhet.
A lélegeztetőbizniszen is profitáló cég vette meg az orfűi aquaparkot egy fővárosi irodaházzal együtt
Kiderült, ki az új tulajdonosa az orfűi aquaparknak. A Pécs közelében található, népszerű strand tavaly nyáron már nem fogadott vendégeket, mert a hírek szerint egy kormányközeli vállalkozó kezébe került. Akkor azonban még a liciteljárás sem folyt – mostanra viszont már lezajlott, és a nyertes neve is napvilágra került. A vevő nem más, mint Schimicsek Tibor, az V. kerületi ingatlanbizniszek egyik jól ismert szereplője, aki cégével a fel nem használt lélegeztetőgépeket is tárolta raktárában.
134 éves vásárcsarnokot hajtogat vendéglátós érdekkörök térde alá a politika a bulinegyedben
A Klauzál téri vásárcsarnok beruházói gasztropiacot ígérnek, a helyiek újabb turistaitató hodálytól tartanak, a piacosok Szini Béla vállalkozótól és embereitől félnek. A kétmillliárdból felújított piacra fenekedő vendéglátós érdekkörök diadalútja nagykoalíciós támogatásról árulkodik. Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester most bérleti szerződésbe csomagolt beruházási szerződéssel cselezné ki a közbeszerzési törvényt, és így játszaná át a vásárcsarnoki piacos helyek bérleti jogait egy, a közeli Instant-Fogas-komplexumhoz kapcsolódó érdekkörhöz.
1,4 milliárdos irodaházzal gazdagodott az Alapjogokért Központ, itt építik most a szaunát
Vonzzák a vagyont a kormányközeli jogi elemzők. Az Alapjogokért Központ kormányközeli szervezetet működtető céget tavaly jegyezték be tulajdonosként egy Budakeszi úti ingatlan tulajdoni lapjára. Az eladó vállalkozás beszámolójából kiolvasható, hogy 1,4 milliárd forint volt a hatszintes épület ellenértéke, amit az Alapjogokért Központ feltehetően jórészt közpénzből állhat. Korábban arról írtunk, hogy közbeszerzési eljárás keretében 300 millió forintért alakítják át az ingatlant: kerül bele szauna, fitneszterem is.
Szauna is lesz az Alapjogokért Központ 300 millióból átalakított új irodaházában
A Budakeszi úton, a Türk Tanács és az MMA épülete között egy hatszintes épületet alakítanak át irodaházzá az Alapjogokért Központ részére. Az ingatlanban szauna és fitnesz-szoba is lesz, az átalakítás eddig ismert költségei közel 300 millió forintra rúgnak. Az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Kft.-ről korábban kiderítettük, hogy szinte a teljes költségvetését az eredetileg a Miniszterelnöki Kabinetirodából származó közpénzekből finanszírozott támogatások biztosítják.
Ezermilliárdos közvagyon, százezer ingatlan kiárusítását jelentheti a lakástörvény módosítása
A lakástörvény módosítását célzó törvényjavaslat gyakorlatilag a szociális alapú lakásbérlés végét jelentheti. A törvény módosításával ugyanis az alig egy-két éve önkormányzati bérlakásban élők is igen kedvezményes áron vásárolhatnák meg az általuk bérelt ingatlant, anélkül, hogy az önkormányzatoknak lenne beleszólása. 2019-es adatok szerint több mint százezer lakás, közel ezermilliárdos vagyon lehet érintett. Megkérdeztük a legnagyobb ingatlanvagyonnal rendelkező önkormányzatokat, hogy pontosan mekkora összeg forog kockán.