Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Botrány lett a gigantikus üzlet miatt
Soron kívüli önkormányzati ülésen jelentette be Gyöngyöshalász polgármestere, Szabó Ferenc, hogy a magántulajdonban lévő Artemis Invest Kft. nyerte az ipari hasznosítására kiírt pályázatot. Ahogy azt korábban megírtuk az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta 500 millió dolláros kelet-európai beruházása helyszínéül, a gyár pedig Gyöngyöshalászon fog megépülni.
Matolcsy nyílt levélben magyarázkodik
Matolcsy György meglepetéssel értesült Bod Péter Ákosnak, az MNB egykori elnökének, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának az MNB ingatlanvásárlásait kifogásoló nyilatkozatáról, amelyekre a jegybankelnök nyílt levélben válaszolt. Ebben egyebek mellett külföldi példákat hoz jegybanki ingatlantulajdonokra, és leszögezi, hogy az Eiffel Palace-hoz nyomott áron jutott hozzá az MNB, az irodaházat pedig gazdaságosan üzemeltetheti.
Az MNB költekezése miatt összehívják a költségvetési bizottságot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közelmúltban nyilvánosságra került költéseinek ügyében hétfőre összehívja az Országgyűlés költségvetési bizottságát a testület MSZP-s elnöke, aki ezt kedden tudatta az MTI-vel.
TI: Abszurd az MNB költekezése
A Transparency International Magyarország szerint megdöbbentő, nemzetközi mércével pedig egyszerűen abszurd, hogy a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Bank mintegy 160 milliárd forintot költött el öncélúan, felhatalmazás nélkül.
Egy tanúvallomás is elég lehet Hiszékeny letartóztatásához
Akár egy tanúvallomás is elég lehet ahhoz, hogy elítéljék vesztegetés miatt Hiszékeny Dezsőt. Magyar György ügyvéd szerint ezen az sem változtat, ha a vesztegetés végül nem történt meg. A jog ugyanis a szándékot - ha azt lehet bizonyítani - ugyanúgy bünteti. Hiszékeny Dezső továbbra is ártatlannak vallja magát. Szanyi Tibort is szerettük volna megkérdezni a történtekről, őt azonban annak ellenére sem lehetett kérdezni, hogy a 13. kerületben együtt dolgozott a gyanúba kevert képviselővel. További információ a videóban.
DK: azonnal mondjon le Fazekas Sándor!
A Szolnok megyei lépfene fertőzés szomorú bizonyítéka annak, hogy a Fideszes agrárpolitika baráti föld-panamáinak már emberéletek veszélyeztetése sem állhatja útját – írja közleményében a DK.
Molnár könnyes szemmel jelentette be: indul ősszel
Kedden felmentette a bíróság Molnár Gyulát, és Lakos Imrét. A XI. kerület volt szocialista polgármesterét, és egykori SZDSZ-es alpolgármesterét hivatali visszaéléssel vádolták. Lakos Imre azt mondta, ez az első - politikailag kiemelt - ügy, amelyben jogerős ítélet született. Molnár Gyula pedig az ítélethirdetés után bejelentette: elindul az őszi önkormányzati választáson. Részletek a videóban.
Videó: Nem kell börtönbe mennie a volt borsodi alelnöknek
Senkinek nem kell börtönben mennie a Borsod megyei korrupciós ügyek vádlottjai közül. Az ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú jogerős ítéleteivel jelentősen enyhítette a büntetéseket. Részletek a videóban.
Milliókat csaltak el az emberektől Keszthelyen
Sorozatos hivatali visszaélések, sikkasztások, csalás és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat a keszthelyi gyámhivatal egyik ügyintézője és egy hivatásos gondnok ellen, akik éveken át több millió forintot vettek fel a gondnokság alá helyezettek számláiról, egy idős embernek pedig az ingatlanját csalással szerezték meg - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.
Moszkvai magyar ingatlanügy: a vádlottak szerint hamisak a főügyész állításai
Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult nyílt levélben a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése ügyében megvádolt Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós és Császy Zsolt, az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben „hamisnak és manipulatívnak” minősítve Keresztes Imre főügyész állításait, egyúttal sürgetve, távolítsák el a beosztásából.
Moszkvai kereskedelmi kirendeltség
Császy Zsolt
Horváthné Fekszi Márta
Keresztes Imre
Székely Árpád
Tátrai Miklós
Külügyminisztérium
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Ügyészség (intézmény)
állami / önkormányzati vállalat
bűnpártolás
diplomácia
hivatali visszaélés
hűtlen kezelés
ingatlan
magánokirat-hamisítás
offshore
privatizáció