Helyek: |
|
Lapok: |
Összeomlott egy ötemeletes épület Indiában
Sok ember rekedt a mumbai ház romjai alatt. Halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Élete végéig börtönben marad Po Hszi-laj
A politikus a csúcsra tört, még miniszter is volt, de mindent elveszített. Felesége után őt is életfogytiglanra ítélték, bár a rendkívül rövid tárgyaláson mindent tagadott.
Elfogták a fogadási maffia fejét
Az Interpol közlése szerint a nemzetközi fogadási csalással kapcsolatban őrizetbe vettek 14 embert Szingapúrban, s a csoportban ott van a világot behálózó bűnszervezet feltételezett irányítója is. A mostani akció áttörést jelenthet a korrupció elleni harcban a labdarúgásban.
Nevetgélt a halálos baleseten, 14 évet kapott
Egy halálos baleset miatt került az érdeklődés középpontjába egy kínai hivatalnok, aki mosolygott egy 36 halálos áldozattal járó baleset helyszínén készült képen. Viselkedése nagy felháborodást váltott ki, elkezdték vizsgálni, végül korrupció miatt ítélték el.
Kínzás közben halt meg egy kínai állami vezető
A kínai kommunista párt korrupció miatt hallgatta ki a 42 éves férfit. A családja szerint többször egy vízzel teli fürdőkádba nyomták a fejét.
A Besiktas hiába jutott főtáblára az EL-ben
A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a Besiktas fellebbezését, így a török focicsapat hiába vívta ki a főtáblát az Európa Ligában, helyette a Tromsø indulhat. A másik bunda miatt kirakott török csapat, a Fenerbahce helyén a ciprosi APOEL folytathatja az EL-ben.
A BL-ből kiesett, az EL-ből kizárták a Fenert
Kizárta az Európa Ligából a török Fenerbahce labdarúgócsapatát szerdán a nemzetközi Sportdöntőbíróság.
Súlyos büntetést kért az ügyész a csungkingi párttitkárra
Az ötödik tárgyalási napon már véget is ért az elmúlt évtizedek legnagyobb kínai belpolitikai botránya főszereplőjének számító Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár pere; az ügyészek hétfőn súlyos büntetést kértek rá, ítélethirdetést a kelet-kínai Csinan város bírósága egy meg nem határozott, későbbi időpontra ígért.
Őrültnek nevezte a feleségét Po Hszi-laj
A volt csungkingi párttitkár pere címlapsztori Kínában. Egy tárgyalás ennyire nyílt és átlátható közvetítésére eddig nem volt példa az országban.
Örökös eltiltás a Turiék meccsén bundázó bíróknak
Az Európai Labdarúgó Szövetség örökre eltiltott két örmény játékvezetőt, akik megpróbáltak manipulálni egy Európa Liga-selejtezőt.