Lapok: |
Ha az ügyészen múlik, Hagyó sosem szabadul
A vádhatóság szerint nyolc vádlott esetében megállnak a folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés tényállási elemei, ezért rájuk súlyos fegyházbüntetést, a feltételes szabadlábra bocsátás kizárását kérte vádbeszédében az ügyész.
"Az Orbán-kormánynak papírja van arról, hogy korrupt"
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnökként a korrupcióban, míg Gyurcsány Ferenc az uniós fejlesztési pénzek lehívásában teljesített jobban.
Szép csendben tologatják a paksi határidőket
Nyílt levelet küldött Lázár Jánosnak, a paksi bővítésért is felelős miniszternek Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője a beruházásra vonatkozó adatok titkosításával kapcsolatban, mivel azt tapasztalta, hogy az egyik legfontosabb szerződés titkosítása menet közben ismeretlen okból módosult. Jávor szerint a 30 éves általános titkosításra ugyanúgy nincs hihető magyarázat, mint a határidők önkényes tologatására.
A fideszes városvezetők hülyének néznek mindenkit
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt állították bíróság elé a Miskolc TV-t és a minap.hu-t működtető kommunikációs nonprofit kft. ügyvezetőjét. A helyi szocialisták szerint mennie kell.
Egyre nagyobb port kavar a veszprémi fiktív takarítási balhé
Az ellenzék egyre hangosabb, hónapokig tartó érdeklődése után Veszprém polgármestere, Porga Gyula is feljelentést tett végül a rendőrségen hűtlen kezelés gyanúja miatt a veszprémi intézményi szolgáltató ügyében - értestült egy helyi hírportál.
„Gyurcsányék mindent elloptak, Orbán óta viszont nincs korrupció”
A Fidesz arra reagált heveny elmúltnyolcévezéssel, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarország (PM) ismét a korrupcióellenes ügyészség felállítását sürgette. A kormánypárt szerint erre semmi szükség, Magyarországon 2010 óta csak jó helyre kerülnek az uniós források.
Moszkvai ingatlanügy: koncepciós eljárást emlegetnek a vádlottak
Ártatlanságukat hangsúlyozták és felmentést kértek az utolsó szó jogán elhangzott felszólalásaikban a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásával kapcsolatban indult büntetőper vádlottjai kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.
Olyan hülyék a magyarok, hogy bedőlnek a következő Marcsikának is
Bármikor jöhet egy következő Marcsika, és a legprimitívebb trükkökkel átverheti a gyanútlan lakosságot. Unalmas közhely, hogy a magyarok pénzügyi kultúrája rendkívül alacsony, érdekesebb téma, hogy ennek milyen következményei vannak.
Intézményesítették a lenyúlást az uniós pályázatoknál
Központosítva, s ráadásul rendszeresen túlárazzák Magyarországon a uniós fejlesztési forrásból finanszírozott projekteket – ez az elsődleges, s nem túl szívderítő megállapítása a Transparency International (TI) hazai szervezete által készített tanulmányból.
Félmilliárdos ügyben vallott kudarcot a kormányzati elszámoltatás
Hétfőn felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól a Fővárosi Törvényszék Bielek Pétert, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. volt vezérigazgatóját – erősítette meg lapunk értesülését Papp Gábor ügyvéd, Bielek védője.