„Jó hír a gödieknek! 100 millió forint támogatást kap Göd, amit a Kék Duna Központ felújítására fordíthatnak” – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője, Tuzson Bence.
Iskolai számítógép-vásárlásra és a tanárok képzésére adott pénzt az EU Magyarországnak, de az unió csalás elleni hivatala szerint a 3,6 millió eurós támogatást elcsalták, így a pénz visszakérését javasolják.
Az állami vagyonnal százmilliárdos tételben megajándékozott Mathias Corvinus Collegium korábban 11,5 milliárdos támogatást adott a jobboldali Kommentár folyóiratot kiadó, a Tranzit fesztivált szervező Kommentár Alapítványnak, amely most székhelye közelében, ugyancsak közpénzből terjeszkedik.
Az ügyészség fellebbezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte három orvos és két cégvezető letartóztatását abban a csalási ügyben, amelyben a gyanú szerint orvosok és cégvezetők ortopéd cipők felírásával trükköztek, hogy az utánuk járó állami támogatásokat felvegyék. A Fővárosi Főügyészség szerdai közleményéből az derül ki, hogy a három orvost és két cégvezetőt a bíróság elsőfokú döntése nem helyezte letartóztatásba, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék viszont megváltoztatta a döntést, és elrendelte az intézkedést.
Csaknem negyvenszeresére nőtt egy gyulai cég éves árbevétele 2010 óta. Nem valamilyen startup vállalkozás, egy korábban jelentéktelen társaság, a Futizo Kft. produkálta e mesés felfutást 2010 és 2021 között az építőiparban. A Békés megyei cég helyi versenytársai mindeközben szinte elfogytak.
Többszáz millió forint adósságot fizettek ki, hogy eladhatóvá váljon két budapesti Tungsram-ingatlan. A vásárló egy kormányközeli cég, ami a gyár egykori hatalmas váci ingatlanát négyezer forintos négyzetméteráron szerezte meg. Sem a Tungsram, sem a vevő nem válaszolt a kérdéseinkre.
Gigantikus összegeket költ a kormány a külföldi multinacionális cégek beruházásainak támogatására. E gyárak azonban jórészt szigetszerűen működnek, a nemzetgazdaság fejlődését alig segítik.
A gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.