Az Országos Vérellátó Szolgálat újra a Covid-ban, korábban pedig a vérplazma körüli furcsaságok ürügyén megismert céget bízta meg, csak most a nyugat-nílusi vírustesztek behozatalára.
Miközben semmi gyanúsat nem talált a rendőrség a Bayer Zsolt felesége által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat PCR-tesztbeszerzéseivel kapcsolatban, addig a cég közbeszerzését ismét az a Fly Coop Kft. nyerte, mely neve jó pár évvel ezelőtt szinte egybeforrt Rogán Antal egy baráti esküvőre történő reptetésével.
A rendőrség nem indít nyomozást, mert semmi gyanúsat nem találtak az ügyben.
A Vascular Venture a járvány idején közbeszerzés nélkül kötött rendkívül előnyös az Országos Vérellátó Szolgálattal, leánycége most egy állami tőkealappal fog össze.
Jogerősen is felmentette a bíróság a Válasz Online újságíróját a rágalmazás vétsége miatt indított magánvádas eljárásban, amelyet a „Bayerné titokban adta el a multiknak a vérplazmát” című cikk miatt indított Élő Anita ellen Bayerné dr. Matusovits Andrea. Férje, Bayer Zsolt korábban publicisztikában írta le: kollégánkat börtönbe kellene zárni. A bíróság szerint a cikk a tényállításai „alkalmasak lehetnek a sértett becsületének csorbítására”, de „nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul”. Márpedig itt ez történt.
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az Országos Vérellátó Szolgálat által a magyar vérplazma eladására kötött szerződéssel kapcsolatban – írja a DK közleménye.
A párt szerint az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) előző főigazgatója 2017-ben a világpiaci szinttől elmaradó áron kötött szerződést a magyar vérplazma eladására. Ez a szerződés 2019 nyarán lejárt, ám az időközben kinevezett főigazgató, Bayerné dr. Matusovits Andrea, Bayer Zsolt jobboldali publicista felesége újabb pályázat meghirdetése nélkül három évre meghosszabbította azt – áll a közleményben.
2018-ig az Országos Vérellátó Szolgálat rendelkezésre állási díj nélkül is meg tudta oldani a légi szállítást, 2017 után azonban idén is egy olyan szerződést kötöttek, amely százmilliós alapdíjat biztosít a Rogán Antal lagzis helikoptereztetésével, illetve később Bessenyei István luxusgépének üzemben tartásával ismertté vált cégnek.
A magunk részéről éppen ilyen gondosságot várnánk el az OVSZ főigazgatójától, aki egyébként a jelek szerint pontosan odajutott a kutakodásban, ahova mi is: a cikkünkben közölt világpiaci ár a cseh és lengyel szinttel egyezik meg, a magyar viszont (78 euró/kg) elmarad ettől. A nyilvánossá nem tett szerződés miatt egyéb részleteket nem lehet megítélni.Foglaljuk tehát össze a Bayer Zsolt cikkéből kibogarászható állításokat:
Az eredeti szerződésben szerepelt a hároméves meghosszabbíthatóság verseny nélkül.
A szerződésben szerepelt az átruházhatóság egy harmadik cégre. Nem tudjuk viszont, hogy a magyar nemzeti vérkészlet egy részének értékesítéséről szóló szerződést ki ruházhatta át? Az OVSZ vagy a Vascular Plazma Kft.? Lehetett egy magáncégnek ilyen joga? Nem tudjuk, mert hiába kértük, nem adják ki a szerződést.
Most nem két multi, hanem csak egy van a történetben, és van magyar cég a konzorciumban, de egy másik nevű. A tulajdonosok ugyanazok.
A szerződést egy elismert Ügyvédi Iroda készítette, a legnagyobb körültekintéssel. Tessék mondani, hol itt a probléma. Amúgy pedig ismételjük meg: ha Élő a legelemibb erkölcsöket felrúgva, a lehető legaljasabb és legbecstelenebb módon nem játssza el, hogy nem kapja meg a közérdekű adatokat, akár a szerződést is elolvashatta volna, nem kellett volna valakivel kilopatnia magának.