Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Találatok: [5] Oldalak: 1
Milyen szinteken "hullhat a fej?" - Előzetesbe kerülhet egy kormánytisztviselő
A hivatali visszaéléssel gyanúsított belügyminisztériumi kormánytisztviselő és társa előzetes letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség - adja hírül az MTI. Mondhatni óhatatlan, hogy a Tiborcz/Elios-botrány, vagy épp a Homolya-ügy kapcsán az ember elgondolkodik: milyen szűrő lehet az, amin mondjuk "B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselő" fennakad, míg mások simán átcsúsznak rajta.
A népszavazás után gyanúsíthatják meg Mengyit
Több mint két hét után megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre a Voldemort Nagyúrként elhíresült Mengyi Roland B.-A.-Z. megyei kormánypárti honatya mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló országgyűlési határozat – tudtuk meg Simon Richárdtól, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől. Mengyi így idézhetővé vált, de a gyanúsítotti kihallgatás időpontjáról, valamint arról, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatását, a szóvivő azt mondta: a tervezett nyomozati cselekményekről egyetlen ügy kapcsán sem adhatnak tájékoztatást. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Mengyit már csak a népszavazás után gyanúsítják meg.
Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává
„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.
"Piszkos tizenkettő" (agrárcégek privatizációja)
Kaya Ibrahim és Josip Tot
Kulcsár-ügy
Millenáris Kht. (akta)
MNB alapítványok
Quaestor botrány
Trafikmutyi
V. kerületi ingatlanügyek
Vesztegetés az INA privatizációjánál
Vizoviczki diszkóbirodalma
Baja Ferenc
Belovics Ervin
Gyurcsány Ferenc
Hernádi Zsolt
Kertész Balázs
Mikuska Zoltán
Orbán Viktor
Orgován Béla
Polt Péter
Portik Tamás
Puch László
Rogán Antal
Simicska Lajos
Szabó László Zsolt
Tarsoly Csaba
Vizoviczki László
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata
Centum Kft.
Fittelina Kft.
Happy End Kft.
K&H Equities
Legfőbb Ügyészség
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Olajipari (MOL) Nyrt.
Magyar Televízió Nonprofit Zrt. (MTV)
Mert 2000 Rt.
Millenáris Kht.
Nomentana Kft.
Országimázs Központ
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA)
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
háttér
hűtlen kezelés
KEHI-vizsgálat
klientúra
mezőgazdaság
rokonok
ügyészség
Polt Péter vizsgálatot indított a Legfőbb Ügyészségről szóló cikkünk miatt
Február elején írtuk meg, hogy a Legfőbb Ügyészség által kérésünkre kiadott adatok alapján Polt Péter hivatalba lépése óta a feljelentések száma éves átlagban a felére-harmadára csökkent, az elutasításuk aránya viszont a háromszorosára nőtt. Sőt, 2010 vége óta ha mégis indul nyomozás, azokat közel kétszer nagyobb arányban szüntetik meg, mint korábban. Lehet ez véletlen? – tettük fel akkor a kérdést. Most egy parlamenti válaszból derült ki, hogy Polt Péter országos vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Polt Péter kinevezése óta meredeken zuhan a politikai korrupciós ügyekben indított büntetőeljárások száma
Statisztikákat kértünk a Legfőbb Ügyészségtől a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatban a Polt megválasztása előtti és utáni időről, és nagyon érdekes adatokat kaptunk. A feljelentések száma felére-harmadára csökkent éves átlagban, az elutasításuk aránya viszont háromszorosára nőtt. Sőt, ha mégis indul nyomozás, azokat 2010 vége óta közel kétszer nagyobb arányban szüntetik meg, mint korábban. Lehet ez véletlen?
Találatok: [5] Oldalak: 1