language

Személyek:

Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [394]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Hunvald-ügy: tanúmeghallgatásokkal folytatódott a per ‎

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott az erzsébetvárosi ingatlanpanamák ügyében folyó büntetőper a Fővárosi Bíróságon.

Előre le volt vajazva minden a Hunvald-ügy tanúja szerint

A pénteken meghallgatott tanú, Vilmányi Ágnes ügyvéd, aki az önkormányzati ingatlanok eladásánál a vevői oldal megbízásából járt el cégügyekben.

Hunvaldot nem lehetett megkerülni

Az ingatlaneladások kapcsán egy sor kérdés nem volt tisztázható Hunvald György volt szocialista polgármester nélkül – állította tegnap felolvasott nyomozati vallomásában Polivodáné Dolinay Eszter, az erzsébetvárosi ingatlancsalási per egyik tanúja.

Hunvald-ügy: egy tanú szerint "kompenzálni kellett" az ingatlanok eladásakor

A meghallgatott tanú szerint Gál György elsőrendű vádlott, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori szabad demokrata elnöke konkrétan nem beszélt vesztegetési pénzekről.

Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ háttéralkuról is beszélt a vád tanuja

Nagy György szerint "a VII. kerületben az történt, amit Gál György akart", az SZDSZ és a Fidesz között pedig szóbeli háttér-megállapodás volt az erzsébetvárosi ingatlanügyekről. A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a vád tanúja elmondta: gyakran előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista képviselő, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.

Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ paktumról beszélt a vád tanúja

A vád tanúja az önkormányzati ingatlanpanamákra vonatkozó vádpont kapcsán a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai elleni büntetőperben a helyi SZDSZ és Fidesz közötti szóbeli háttér-megállapodásról beszélt.

Hunvald-ügy: pártirodában is ment a vesztegetés

A Hunvald-ügyben a vesztegetési pénzek átadásáról Nagy György, a vád tanúja a pénteki tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon elmondta, hogy az mindig négyszemközt, készpénzben, gyakran az SZDSZ Dob utcai irodájában történt.

Törvénytelenségekről beszélt a vád tanúja

Az önkormányzati ingatlanok adásvételének kezdetén minden résztvevő tudta, hogy törvénytelen, amit csinálnak - mondta a vád tanúja a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai ellen folyó per tárgyalásán.

Hunvald-ügy: 'mindenki tudta, hogy ez törvénytelen'

A Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai ellen összességében milliárdos nagyságrendű önkormányzati korrupció miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán a vád tanúja arról beszélt: szerinte az önkormányzati ingatlanok adásvételének kezdetén minden résztvevő tudta, hogy törvénytelen amit csinálnak.
Találatok: [394]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>