language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Helyek:

Budapest highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Hagyó vallomásaival indul a MikiLeaks

Demszky a médiának rendszeresen azt nyilatkozta, hogy nem tud semmiről, gyakorlatilag én lettem kinevezve az úgynevezett főgonosznak, aki kézi vezérléssel irányít mindent - panaszkodott vallomásában Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes, akit az ügyészség bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsít.

Tagadta bűnösségét Hagyó Miklós

A vád szerint a tavaly nyáron súlyos korrupciós bűncselekmények gyanújával előzetes letartóztatásban lévő volt politikus és élettársa egy ügyvéd segítségével készített meghatalmazást, mely szerint a hölgy Hagyót képviselheti egy polgári perben.

Tagadta bűnösségét a magánokirat-hamisítással vádolt Hagyó Miklós

Vallomást nem tett, a nyomozás alatt azonban tagadta bűnösségét Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes, akit azzal vádolnak, hogy ügyvéd segítségével készített jogi végzettség nélküli élettársának olyan meghatalmazást, amely szerint a nő képviselheti őt egy televíziós csatorna ellen indított polgári perben.

Kétmilliárdos BKV-kenőpénz

Kétmilliárd forintos kenőpénz, valamint a volt SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor által az ismerőseinek szerzett állásokra derült fény a Hagyó Miklós és társai elleni nyomozás vallomásaiból. Antal Attila volt BKV-vezérigazgató vallomásában kétmil­liárd forintos vesztegetési kísérletről beszélt.

Kétmilliárdos kenőpénz kerülhetett szóba a 4-es metrónál

Antal Attila volt BKV-vezérigazgató szerint egy Hagyó Miklós által közvetítőnek jelölt személy a jelenlétében kétmilliárd forint kenőpénzt kért a Swietelsky Építő Kft.-től azért, mert BKV-s belső információkkal hozzásegítették a 4-es metró 40 milliárdos belsőépítési tenderének megnyeréséhez.

Demszky bizalmasa elintézte, hogy a legdrágábbal szerződjenek?

Demszky Gábor bizalmi emberére vallott a BKV korábbi vezérigazgatója – derül ki a Hagyó-ügy hírTV birtokába került nyomozati anyagaiból. Antal Attilát az ügyészek a BKV szerződéseiről kérdezték.

Hagyóék aláírásra használták Antal Attilát

Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója vallomása szerint már közvetlenül a kinevezése után kiderült: nem tényleges vezetőnek szánták, hanem a balliberális városvezetés és emberei utasításait kellett végrehajtania. A Hagyó-ügy gyanúsítottja a nyomozás során feltárta azt is, hogy Demszky Gábornak is szerepe volt a BKV tönkretételében.

Csapó ügyvédje szerint a vád értelmezhetetlen

Megszólalt a bűnsegédként vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított olimpiai bajnok ügyvédje, Futó Barnabás.
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>