language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Helyek:

Budapest highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

160 millióba került Demszky főtanácsadója a BKV-nak?

Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor volt főpolgármester bizalmasát és tanácsadóját azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy utasította a BKV-t, kössön szerződést egy céggel a közlekedési cég területeinek takarítására.

3,3 milliárd végkielégítésre

Megtartotta a nyomozás végén kötelező iratismertetést a múlt héten a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az általa nyomozott BKV-ügyekben, melyek alatt most a gyanús végkielégítéseket és megbízási szerződéseket kell érteni.

Jól van, Zsoltikám: egy Nokiás-doboz hányattatásai

Jól van Zsoltikám! - mondta Balogh Zsoltnak Hagyó Miklós, majd ülve a hasához szorította a Nokiás-dobozt.

Kocsis a BKV nevében is aláírt fura szerződéseket

Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.

Az ember, aki mindig mindent túlél

Kocsis István mindenhol ott volt és mindent túlélt: a Tocsik-ügyet, a gyanús privatizációs szerződéseket, a paksi atomerőmű üzemzavarát, az MVM-ből eltűnő pénzeket és egy háborút Hagyó Miklóssal.

Nyoma veszett egy BKV-nyomozásnak

Nincs nyoma a BKV offshore szerződéseivel kapcsolatos nyomozásnak a BRFK-nál és az ügyészségen, derült ki érdeklődésünk nyomán.

Ősszel vádat emelhetnek Hagyóék ellen

Huszonegy gyanúsított, 25 helyszínen tartott házkutatás, többirodányi lefoglalt bizonyíték és legalább nyolcvan kihallgatott tanú – ez az eredménye a BKV-ügy őszszel záruló nyomozásának.
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>