language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Helyek:

Budapest highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>

Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen

Értesüléseink szerint már legalább három „kőkemény terhelő vallomás” van a BRFK BKV-ügyekben eljáró nyomozócsoportjának birtokában Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen.

Hagyó Miklós mindent tagad

Hagyó Miklós, a BKV-t korábban felügyelő volt MSZP-s főpolgármester-helyettes tagadja, hogy csaknem 70 millió forintot kapott volna a cég gyanús szerződéseiből, s állítja, nem adott politikai utasításokat sem. Az önkormányzati vizsgálóbizottsághoz intézett levelében azt nem cáfolta, hogy Mesterházy Ernővel közösen állapodtak meg a fővárosi cégekhez delegált személyekről.

Hagyó állítja, nem fogadott el bűnös pénzt

A volt főpolgármester-helyettes levélben válaszolta meg a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság kérdéseit. Az Indexhez eljuttatott levélben azt állítja, a közlekedési céget illetően „mindenben törvényesen, jogszerűen járt el”...

Demszky tagad és perel

Többen feljelentést tesznek azok közül, akiket Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója lapunknak adott interjújában nevesített a céggel kapcsolatos ügyekben. Jogi úton igyekszik elégtételt venni Aba Botond, a BKV másik volt vezérigazgatója, Demszky Gábor, Budapest SZDSZ-es főpolgármestere és Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője. Egyébként tegnap kiderült, hogy Bruck Gábort hatvanezer forintos órabérért alkalmazta a fővárosi közlekedési cég.

Demszky Gábor tovább ködösíti a BKV-botrányt

Lapunkat hírbe hozva vezeti félre a közvéleményt a főpolgármester a BKV-tól elbocsátott revizor vizsgálataival kapcsolatban. Demszky Gábor még 2007 decemberében azt állította a Magyar Hírlapnak, hogy hozzá nem jutott el a revizor tájékoztató levele, de amint megérkezik, kivizsgáltatja.

BKV: feljelentést tett a korábbi revizor

A Blikk információi szerint hónapokkal ezelőtt feljelentést tett a BKV-nál történt korrupciós ügyek miatt az a revizor, aki már 2006-ban levélben figyelmeztette a városvezetést: csalás és sikkasztás folyik a cégnél.

Újbuda a félkész beruházások és mutyik kerülete

A be nem tartott kerületi ígéretek és a zavaros vagyongazdálkodási viszonyok jelképe a Hadik kávéház – mondta Rétvári Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, aki tegnap politikustársával együtt Nokia telefondobozokkal érkezett a helyszínre, és süteménnyel kínálták belőlük a megjelenteket, utalva Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója korábbi nyilatkozatára.

A BKV-nyomozás fejleményei

Óbuda egykori alpolgármestere, Pető György, frissen igazolt rendőrségi munkatársként ráláthat a BKV-s nyomozásokra – értesült a HVG. Az expolitikus ellenlábasa volt az MSZP-ben annak a Hagyó Miklósnak, akit keresztapaként festett le interjújában egy gyanúsított egykori BKV-vezérigazgató.
Találatok: [327]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>