Akták: |
|
Helyek: |
Hagyó Miklós felfüggesztette párttagságát
Lemondott párttagságáról és a párt XII. kerületi elnöki posztjáról is Hagyó Miklós MSZP-s politikus, egykori főpolgármester-helyettes.
Lendvai: ha valaki bűnös, nem lesz helye az MSZP-ben
Az MSZP elnöke nem tudja, hogy igazak-e Balogh Zsolt egykori megbízott BKV-vezérigazgató vádjai, miszerint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közel hetvenmillió forintot kapott volna tőle, de az biztos, hogy bűnös nem lehet a párt tagja. Közben a BKV szakszervezeteinek vezetői jelezték, hogy nem is tudják, miről beszél a cég volt vezérigazgatója.
„Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak…”
Beszélgetés Balogh Zsolttal, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatójával
Exlex
A BKV-ügy az a villámfény, amely kíméletlenül, éles kontúrokkal mutatja meg a fővárosi szabad demokrata–szocialista kormányzás minden súlyos hibáját, torzulását.
Milliárdos ingatlan–panamák - Folytatódó BKV-s feljelentések
Nemcsak tanácsadói szerződésekkel és szabálytalan végkielégítésekkel nyúltak le közpénzeket a BKV-nál, hanem több nagyszabású ingatlan-panama is elindult. A botrány kirobbanásával meghiúsulhatnak a strómanokkal, off-shore cégekkel tervezett milliárdos tranzakciók.
BKV-ügyek
Balogh Zsolt
Forró Zoltán
Gag-El Michael
Hagyó Miklós
Leisztinger Tamás
Regőczi Miklós
Ruzsa Beatrix
Shabtai Michaeli
Tótfalusi György
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
DLJ Ingatlan Kft.
Estivo Kft.
Isar 2000
Prófécia Ingatlanforgalmazó Kft.
Welt-Stadt Immobilien Kft.
állami / önkormányzati vállalat
ingatlan
offshore
önkormányzat
strómanok
tanácsadás
Budapest
Idő előtt berekesztette ülését a közgyűlés, a BKV-ról sem tárgyaltak
A tervezettnél korábban, délelőtt 11 órakor berekesztette rendkívüli ülését a Fővárosi Közgyűlés, így több, már napirendre vett pontról nem is szavaztak a képviselők.
Bújtatott pártfinanszírozásra figyelmeztették Demszkyt
Óbuda-Békásmegyer polgármestere már 2008 áprilisában felhívta Demszky Gábor főpolgármester figyelmét arra, hogy a kerületi MSZP-s elnökségi tag cégének támogatásával bújtatott pártfinanszírozás történhet az adófizetők pénzéből - közölte a III. kerület önkormányzata.
BKV-ügyek
Demszky Gábor
Hrabetz Györgyi
BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Budapesti Temetkezési Intézet Rt.
Európa Kht.
Főtáv Zrt.
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága
MSZP
állami / önkormányzati vállalat
önkormányzat
pártfinanszírozás
támogatás
Budapest
Demszky: a lemondásommal nem szerzek örömet
A TV2 Napló című vasárnap esti műsorának nyilatkozva Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy nem mond le a BKV-t érintő botrányok miatt.
Az ártatlanok miatt nem mond le Demszky
Demszky Gábor szerint bárhol előfordulhat olyan bűncselekmény, mint a számtalan gyanús vállalkozói és tanácsadói szerződést kötő BKV-nál.
Egy "gyönyörű barátság" stációi: a Demszky-Hagyó kapcsolat, levelekben elmesélve
A Hírszerző belenézett azokba a levelekbe, amelyekkel Demszky Gábor igazolta szándékai szerint azt, hogy ő már régen figyelmeztette Hagyót működése szabálytalanságaira.