Akták: |
|
Helyek: |
Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány
Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint.
Akit lehetett, visszahívtak a BKV-tól
Lefejezték a BKV-t, vagy éppen csak a feje maradt meg? A fővárosi koalíciós tanács tegnap úgy döntött, visszahívja a közlekedési vállalat igazgatóságát és felügyelőbizottságát.
Horváth Csabára osztotta a BKV-t Demszky
A szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek adta ki Demszky Gábor a BKV felügyeletét, miután a korábbi felelős, Hagyó Miklós lemondott a feladatról. Demszky szerint a végkielégítési botrányba keveredett BKV ügye olyan fontos, hogy mindenképpen főpolgármester-helyettesnek kell foglalkoznia vele.
Forró krumpli lett a BKV
BKV szakmai irányításáról lemondott Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes székébe minden nagyobb fővárosi párt más pártbelit ültetne.
Kormánybiztos felügyelné a jövőben a BKV-t?
Egy a kormány által kinevezett kincstári biztos felügyelné a BKV-t a jövőben, bármely kifizetést csak az ő aláírásával lehetne eszközölni - ezt javasolja a fővárosi SZDSZ...
Kovács Zoltán: A tanulság
A múlt hét valamelyik reggelén a rádióban Baló György kérdezte John Emesét, a fővárosi önkormányzat liberális frakciójának vezetőjét a BKV folyó ügyeiről.
Üvegzsebre teszik a BKV-t
Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a „szakadár négyeknek" nevezett SZDSZ-es és MDF-es városatyák azon javaslatát, hogy a közműcégek és budapesti intézmények vezetőinek személyi kérdéseiről ezentúl ne a gazdasági bizottság, hanem a közgyűlés döntsön.
Bajnai: Pofátlanság a milliós végkielégítés
Nemet mond a kormány a BKV-nak: nem adnak garanciát a 78 milliárdos adóssággal küzdő közlekedési vállalat újabb, 30 milliárdos hitelfelvételére – tudta meg lapunk a miniszterelnöktől.
Így kezdődött a BKV-botrány! És még nincs vége!
Szocialistákból, "szökött" liberálisokból és ellenzékiekből verbuválódott óriáskoalícióval találta magát szemben Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, miután a nyár közepén meghúzgálta a BKV vezérének bajszát.
A BKV-botrányok politikai háttere - Felsővezeték-szakadás
Százmilliós tanácsadói szerződések, elbuktatott átszervezési koncepció, több tízmilliós végkielégítések és prémiumok, vizsgálatdömping - háború dúl a BKV felügyeletéért, a közlekedési cég nagy összegű megrendeléseiért.
BKV-ügyek
MVM-ügyek 2005-2008
Antal Attila
Balogh Zsolt
Bosnyák Gyula
Horváth Éva
Hunvald György
Kocsis István
Molnár László (MVM)
Regőczi Miklós
Szalainé Szilágyi Eleonóra
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Jadran Investments Limited
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
foglalkoztatás
juttatás
offshore
tanácsadás
végkielégítés
Budapest