Helyek: |
|
Lapok: |
A polgármester adott uzsorakamatra pénzt és élelmiszert a gadnaiaknak
Hatszáz forintért árulta a kenyeret a Borsod megyei Gadnán a polgármester és felesége, akik a lakásukon üzemeltettek illegális boltot. A kétszeres, háromszoros áron adott élelmiszerek árát a szociális segély kifizetése után szedték be az adósoktól. A rendőrség a házaspár előzetes letartóztatását kezdeményezte.
Előzetesben marad a felsőzsolcai jegyző
A megyei bíróság helybenhagyta a miskolci bíróság március 23-i határozatát, amelynek alapján előzetes letartóztatásba helyezték a felsőzsolcai jegyzőt és az aljegyzőt.
Árvíz utáni visszaéléssel is gyanúsítják a felsőzsolcai jegyzőket
Elégedetlen helyiek, titkolózó szereplők és a tavalyi árvíz kísértete szegélyezi azt a kedden kirobbanó felsőzsolcai botrányt, amelynek során a település jegyzőjét és aljegyzőjét is őrizetbe vették vesztegetés gyanúja miatt.
Őrizetbe vették a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt
A felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt vesztegetés gyanúja miatt vették őrizetbe.
Sikkasztással gyanúsítják a monoki polgármestert
Nem fizette a kocsija részleteit, majd a megyei rendőr-főkapitányság előtt parkolt le az ügy miatt körözött autóval Szepessy Zsolt, Monok polgármestere. A nyomozók előállították, sikkasztás gyanúja miatt folyik ellene eljárás.
Tízmilliós vesztegetéssel gyanúsítanak két cégvezetőt
Vesztegetés és pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vette egy Borsod megyei vállalat két korábbi vezetőjét a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP). A cégvezetők több tízmilliós kárt okoztak.
202 embert vádolnak a szocpolcsalásokkal
A szerencsi önkormányzat egyik volt osztályvezetője is egyike annak a 202 embernek, akiket megvádoltak a Taktaközben elkövetett szocpolcsalásokkal.
Szabadlábon a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök
Jogsértésről szóló MSZP-s felvétel került elő
Újabb MSZP-s politikus kijelentéseiről került elő titkos hangfelvétel. Ezúttal Füzesséri József szikszói polgármester mondatait rögzítette egy kisebbségi önkormányzati képviselő egy beszélgetés során. Füzesséri a felvételen többek között azt mondta: "ezt a választást meg kellett nyerni, még akár törvénytelen áron is." A polgármester azonban a szöveg manipulációjáról beszél. A választás eredményét a vesztes jelölt megtámadta, azonban a bíróság pénteken jogerősen véglegesítette ítéletével Füzessérit a polgármesteri székben.
Vesztegetéssel gyanúsítanak egy tűzoltót
Vesztegetés gyanúja miatt tartóztattak le egy tűzoltót Kazincbarcikán. A helyi tűzoltóság osztályvezetője két millió forintot kért egy vállalkozótól azért, hogy elintézzen egy tűzbiztonsági engedélyezést.