Intézmények: |
Micsoda véletlen: Simor tanácsadóját is elszámoltatnák
Hűtlen kezelés gyanúja miatt már nyár óta nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arculatváltásával összefüggésben - közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal.
Górcső alatt a „visszás szerződések”
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kötött tanácsadói és reklámügynöki szerződések vizsgálatáról is tárgyal egymással kedden Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Az MNB-szerződésekről is tárgyal kedden az ÁSZ elnökével Budai Gyula
MNB-szerződések: az ÁSZ vizsgálatát kéri Budai
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, azt kérve, hogy az ÁSZ folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Bocsánatkérést várnak Budai Gyulától a B&P Csoport tulajdonosai
Azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak a B&P Social Branding Kft. tulajdonosai Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.
MNB: Budai nem jogosult a vizsgálatra a jegybankban
A Magyar Nemzeti Bank a politikai nyomásgyakorlás újabb eszközének tekinti és visszautasítja Budai Gyula kormánybiztos vádjait. A megalapozatlan állítások veszélyeztetik az MNB tekintélyét és szakmai hitelességét – áll az MNB közleményében.
Nyomozás az MNB-logó ügyében
Nyomoz az V. kerületi rendőrkapitányság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs szerződései miatt tett feljelentés kapcsán – tudta meg lapunk.
Jobb horog, bal horog
Újabb kemény csörte volt Simor András MNB-elnök és Járai Zsigmond, a jegybank felügyelőbizottsági elnöke között. A meccs közben a Pénzjegynyomdára számolhatnak rá.
MNB: Hamis és téves a Jobbik információja
Hamis és téves információra hivatkozva támadja a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a Jobbik - olvasható a MNB holnapján csütörtökön közzétett közleményben.
Visszaélések a jegybanknál?
Az MNB felügyelőbizottsága 2011. április 1-jei ülésén szabálytalanságok, visszaélések ,illetve összeférhetetlenség gyanúját állapította meg.