Helyek: |
|
Személyek: |
Találatok: [10] Oldalak: 1
Kovács Zoltán felesége közpénzes megbízást kapott, ellenzéki kerületben tért vissza
Az önkormányzati vagyonkezelőnél került be az igazgatóságba Szikora Linda, akit nemrég a Fidesz III. kerületi szervezetének tisztújításán Bús Balázs elnök alelnökének választottak. Szikora korábbi üzlettársa milliókat kapott a vadászati kiállítást szervező cégtől úgy, hogy a rendezvényért kormánybiztosként éppen a férje, Kovács Zoltán felelt.
Elhasalt a mobilgát-trükk - Pályáztatni kell a tervezést
A sok éve húzódó mobilgát-projekt mindig akkor válik hirtelen sürgőssé, amikor valamilyen, a nyilvánosságot vagy a verseny tisztaságát biztosító szabályt kell megkerülni. Ez történt akkor is, amikor „nem volt idő” a mobilgát műszaki alternatíváinak megvizsgálására (végül a Fővárostól függetlenül mégis készült egy anyag a legnevesebb vízügyi és tájépítészeti szakértők közreműködésével, ami kimutatta, hogy a Nánási út - Királyok útja vonalában megvalósított hagyományos gátas védekezés pénzügyi és környezeti szempontból is előnyösebb lenne), meg akkor is, amikor a közbeszerzési szabályokat hagyták figyelmen kívül.
Mobilgát - Rendkívüli ülésen születhet újabb döntés
Újabb döntés születhet a római-parti védművel kapcsolatban jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén.
Orbán Viktor a diszkópápa Vizó klubjában értékelte az öszödi beszédet 2007-ben
Vizoviczki László azóta büntetőeljárás alá került diszkópápa rendezvénycsarnokában értékelte az öszödi beszédet Orbán Viktor. Az eset még 2007-es, de adneki egy vajszínű árnyalatot, hogy nemrégiben kiderült: a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor kapcsolatot tartott Vizóval.
Ismét Óbudán nyert Tarlósék kedvenc biztonsági cége
Óbuda-Békásmegyer önkormányzati ingatlanait őrizheti a BB-Védelem Kft., amely – Pintér Sándor belügyminiszter volt érdekeltségével közösen – nemrégiben a Budapesti Nagybani piac védelmét nyerte el. A konzorciumi partner ezúttal a Pintér-cégben átmeneti tulajdonos volt egykori Simicska-bizalmas Kántor Tibor résztulajdonában álló S-System Service Kft.
Volt önkormányzati ingatlanon épült lakóparkba költözött Tarlós István és az óbudai politikai elit
Több óbudai politikus is egy olyan lakóparkban vett lakást, aminek a területét pár éve az önkormányzat adta el a beruházónak. Tarlós István akkori kerületi polgármester később egy, a beruházásban szerepet vállaló cégtől is kapott javadalmazást. A beruházó cég végül mégis bedőlt.
Tarlós mindenáron építkezni akar a Rómain
A Műegyetem szakvéleménye a főváros álláspontját támasztja alá a római-parti védmű építésével kapcsolatban, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása pedig a napokban várható - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken az MTI-nek. A városvezető jelezte, hogy ha az MTA-tól is pozitív választ kapnak, semmi akadályát nem látja a parti mobilgát megépítésének.
Római-parti mobilgát: Szállodák, házak és lakóparkok a hullámtérben
A vitatott mobilgátról szóló cikksorozatunk következő darabjában a Rómain található jelentősebb ingatlanok és vendéglátóipari egységek, illetve a gát ügyében magukat exponáló aktivisták érdekeltségi viszonyait próbáljuk feltárni.
Római-parti mobilgát: kinek áll érdekében?
Február 22-én a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Ha a terv megvalósul, akkor nem építik meg az előírásoknak megfelelő fővédvonalat, helyette úgynevezett mobil gát lesz a Duna hullámterében.
Kaszinókapitalizmus újratöltve - Amit tilos Sukorón, azt politikai oldaltól függetlenül támogatják Óbudán
Miközben a sukorói kaszinó folyamatos kormánypárti támadás alatt áll, a jelenlegi, Hajógyári-szigetre tervezett szórakoztató-központ létrehozása elé nem gördít akadályokat a Fidesz.
Álomsziget
Kaszinóváros - Sukoró
Vizoviczki diszkóbirodalma
Tarlós István
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
Budapest Főváros III. kerület Önkormányzata (Óbuda-Békásmegyer)
Plaza Centers Europe BV
engedély
ingatlan
környezetvédelem
önkormányzat
privatizáció
szerencsejáték
vendéglátás
Bp. III. kerület
Budapest
Találatok: [10] Oldalak: 1