Helyek: |
|
Intézmények: |
Felfüggesztené Wieszt János párttagságát az MSZP vezetése
Az MSZP vezetése lemondatná önkormányzati mandátumairól a vesztegetési botrányba keveredett Wieszt Jánost, és felfüggesztené párttagságát is. Wieszt azonban azt állítja, csak kölcsön kapta azt a kétmillió forintot, amelynek átvételéről egy szerinte meghamisított felvételt tettek közzé.
Az MSZP lemondásra szólítja fel Wieszt Jánost
A párt országos és budapesti elnöksége felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, valamint kezdeményezi párttagságának felfüggesztését is.
Wieszt-ügy: a politikus azt állítja, hogy kölcsön kapta a pénzt
A korrupciógyanúval megvádolt Wieszt János XI. kerületi MSZP-frakcióvezető szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.
Wieszt: kölcsönt kaptam
Wieszt János azt állítja, a nyilvánosságra került videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.
Pácban Hagyó Miklós ellenlábasai
Az ügyben egykori (vagy jelenlegi) parlamenti képviselőkről lehet szó, akik döntési jogkörrel rendelkeznek a XI. kerületi önkormányzatnál.
Szabadulnának Wieszttől a szocialisták
A fővárosi szocialistákat lényegében meggyőzte a Wieszt János kenőpénz átvételéről szóló filmfelvétel. Ám ha kizárnák is a pártból, akkor sem kötelezhetnék arra, hogy feladja képviselői helyét Újbudán és a fővárosban.
Wieszt János és az Infopark-ügy
A dél-budai Infopark ingatlanügyei kapcsán korábban már egy zsarolásgyanús esetben is emlegették a most kenőpénzbotrányban érintett újbudai MSZP-s politikus, Wieszt János nevét.
Lendvai egy-két napot ad Wiesztnek
Lendvai Ildikó szerint Wieszt János XI. kerületi szocialista frakcióvezetőnek nincs helye az MSZP-ben, ha nem tudja egy-két napon belül tisztázni magát.
Magára maradhat Wieszt János
Hivatalosan türelmesek a szocialisták Wieszt Jánossal szemben, más források szerint inkább elkezdtek kihátrálni a kétmilliós borítékot átvevő MSZP-s politikus mögül. A felvétel készítője úgy érzi, tönkre akarják tenni.
Tönkreteszik az MSZP-s leleplezőjét?
A sajtó elé állt Gálfi János újbudai vállalkozó, aki a videofelvétele után további részleteket közölt az MSZP-s vesztegetési ügyről. Az érintett Wieszt János most már tagad és fenyeget.