Gyanúsítottként hallgatta ki vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hiszékeny Dezsőt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF), ám a volt XIII. kerületi alpolgármester megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen is panasszal élt.
A XIII. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő panasszal élt a hivatali vesztegetés gyanúja ellen. Hiszékeny Dezső a vallomástételt megtagadta - közölte az ügyészség. A gyanú szerint tavaly év elején ötmillió forintot kért egy parlagon heverő ingatlan bérleti jogáért.
Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az Országgyűlés hétfői ülésén felfüggesztette Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogát.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja - mondta el a testület KDNP-s elnöke kedden Budapesten újságíróknak, a testület ülése után.
Akár már az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, vagyis szeptember 15-én dönthet a Ház az MSZP-s Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztéséről.
A kormányközeli lap azt állította: kizárt, hogy az MSZP-s országgyűlési képviselő ne tudott volna az angyalföldi vesztegetési ügyben zajló büntetőeljárásról a Legfőbb Ügyészség múlt csütörtöki bejelentése előtt, ugyanis házkutatást tartottak nála.
Nagyon kevesen tudják, miről van szó. Valaki mondott valakiről valamit még 2013-ban, ennek nyomán valaki (konkrétan az ügyészség) nyomoztatni kezdett, így vezettek a szálak valakihez. Az MSZP volt XIII. kerületi alpolgármesteréhez, aki március óta már csak országgyűlési képviselő. Önkormányzati posztját nem kívánta megtartani.
Manipulatívnak, koncepciósnak tartja a szocialista Hiszékeny Dezső azt az ügyészségi eljárást, amelynek során mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. A képviselő szerint fennáll a gyanú, hogy az ügyészség egy bűnözőt tett érdekeltté abban, hogy hamis bizonyítékokat szolgáltasson ellene. Az elmúlt 18 hónapban ugyanis nem ellene vizsgálódott a vádhatóság, most mégis meg akarják gyanúsítani, egy vélhetően manipulált hangfelvétel alapján.
Kizárt, hogy Hiszékeny Dezső (MSZP) országgyűlési képviselő ne tudott volna az angyalföldi vesztegetési ügyben zajló büntetőeljárásról a Legfőbb Ügyészség múlt csütörtöki bejelentése előtt – közölte a Magyar Nemzettel Harrach Tamás, a XIII. kerületi Fidesz választókerületi elnöke, helyi önkormányzati képviselő.