language

Intézmények:

Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzata (Újbuda) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [202]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Molnár könnyes szemmel jelentette be: indul ősszel

Kedden felmentette a bíróság Molnár Gyulát, és Lakos Imrét. A XI. kerület volt szocialista polgármesterét, és egykori SZDSZ-es alpolgármesterét hivatali visszaéléssel vádolták. Lakos Imre azt mondta, ez az első - politikailag kiemelt - ügy, amelyben jogerős ítélet született. Molnár Gyula pedig az ítélethirdetés után bejelentette: elindul az őszi önkormányzati választáson. Részletek a videóban.

Felmentették Molnár Gyulát

A Kúria jogerősen, bizonyítottság hiányában felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. Molnár Gyula a tárgyalás után azt nyilatkozta, elindul a XI. kerületben az őszi önkormányzati választáson a polgármesteri székért. Hozzátette, a Kúria ítélete bebizonyította, hogy az egész eljárás egy politikai lufi volt.

Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól.

Fidesz: ügyesen "lepapírozták" a korrupciót Újbudán

A Fidesz újbudai elnökének nagyon nem tetszik a Kúria keddi ítélete, amelyből szerinte nem az derül ki, hogy Molnár Gyula nem bűnös a Kopaszi-gát ügyleteiben.

Mindjárt kiderül, lecsukják-e a volt MSZP-s polgármestert

Első fokon felmentették, másodfokon viszont elítélték Molnár Gyulát, Újbuda egykori polgármesterét és volt SZDSZ-es helyettesét, Lakos Imrét hivatali visszaélés miatt. A Kúria kedden tárgyalja az ügyet. A Népszabadság közben azt írta, a koronatanút hamis tanúzásért megbüntették. A tét egyebek közt az, hogy Molnár Gyula indulhat-e az őszi polgármester-választáson az MSZP színeiben.

Így tették tönkre a Wieszt-botrány kirobbantóját

Kétrészes filmünk főhősének vélhetőleg volt némi szerepe a Fidesz 2010-es választási eredményében: az általa kirobbantott botrány bizonyosan hozzájárult az akkorra már számos korrupciós ügybe beleragadt szocialisták nagyarányú vereségéhez. Ennek ellenére a Wieszt-ügyet a címszereplő mellett a korrupt önkormányzati képviselőt lebuktató vállalkozó is nagyon megsínylette.

Terézvárosi ingatlanügyek: sokan kerülhetnek bajba

Újabb három terézvárosi ingatlan ügyében javasol vádemelést a Budapesti Rendőr-főkapitányság – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt követően, hogy az iratok megérkeztek a vádhatósághoz.

Négy év börtönt kapott Wieszt János, volt szocialista politikus

Az ügyészség Wieszt Jánost, az újbudai vagyongazdálkodási bizottság korábbi vezetőjét azzal vádolta: a politikus pénzt kért azért, hogy az önkormányzat egy üzlethelyiséget eladjon egy vállalkozónak. A döntés nem jogerős.

Négy év börtönre ítélték a volt szoci politikust

Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Találatok: [202]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>