Akták: |
|
Kulcsszavak: |
Perek fogságában a CET
A közraktárak átépítésének költsége mindennel együtt megközelítheti az egymilliárd forintot.
A Porto tagadja a CET hibáit
A CET üvegteteje több mint két éve nem törik és nem ázik be, áll az épület beruházójának a levelében, amit a főpolgármesternek küldött. A Porto Investment képviselője, Márton Imre ennek fényében nem érti, hogy milyen javítási munkákat akar elvégeztetni a fővárosi önkormányzat 400 millió forintért.
Vándorló sátrak a CET üvegtetején
Nettó négyszáz millió forintba kerül a Duna-parti kulturpláza, a CET üveghéjának rendbetétele egy nemrég elkészült szakvélemény szerint, a munkát júliusban el is kezdenék. A javítást az üvegtetőn vándorló, felfújható sátrakban végeznék.
CET: két év múlva sem lesz átadva?
Még nettó 986 millió és 1,6 milliárd (bruttó 1,2-2 milliárd) forintot kell költeni a duna-parti CET kulturpláza javítására, ahhoz, hogy az építkezés befejeződhessen, tartalmazza a főváros közgyűlési zárt ülésen elhangzott tájékoztatója.
CET: kiemelt nyomozás
Már a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a napokban a főváros birtokába került, CET-ként emlegetett, csaknem 9 milliárd forintos beruházásnál – értesült a Magyar Nemzet. A Demszky-korszakot érintő számvevőszéki vizsgálat tavaly összességében több tíz milliárd forintos visszaélést tárt fel az ügyben.
Birtokba vette a CET-et a Főváros
Ma délelőtt a Fővárosi Önkormányzat birtokba vette a CET Közraktárak Épületegyüttest miután a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazott képviselői és a CET-et kivitelező konzorcium megállapodási szándékukat jegyzőkönyvben rögzítették - írja az önkormányzat közleményében.
Birtokba vehette a főváros a CET-et
A Fővárosi Ítélőtábla júniusi jogerős ítéletének megfelelően szerdán birtokba vehette az egy éve elkészült, de a beruházás körüli jogviták miatt üresen álló CET Közraktárak Épületegyüttest a Fővárosi Önkormányzat. Az önkormányzat ígérete szerint mielőbb megnyitná a létesítményt és gondot fordít arra is, hogy a CET építésében közreműködő kifizetetlen alvállalkozók hozzájussanak rég várt díjköveteléseikhez.
Újra csapkodnak a hullámok a CET körül
A CET kivitelezői szerint a fővárosi önkormányzat az utolsó pillanatban felrúgta a két hónap alatt összehozott elszámolási megállapodást és akadályozza a műszaki átadás-átvételt, így a CET továbbra is szellemház marad. A főváros egy friss bírósági ítéletre hivatkozva táncolt vissza, az alapján követeli, hogy a kivitelező távozzon feltétel nélkül. A cég nem szándékozik menni, folytatódik a másfél éves huzavona.
Táblabarikád a CET körül
A főváros szükség esetén bírósági végrehajtót küld a CET kivitelezőire. Az építők válaszul hatalmas táblákkal üzenték meg, miért áll még mindig üresen az épületegyüttes.
A hónap végéig lezárulhat a CET-ügy
Július végéig át kell adnia a beruházónak és a generálkivitelezőnek a CET-Közraktárak épületegyüttest a fővárosi önkormányzat részére a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése alapján.