Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
A Fidesz már most többet költött a kampányra, mint a többi nagy párt összesen
Megjelent a Transparency International, a K-Monitor, az Átlátszó és az OSI közös projektje, ahol egy folyamatosan frissített grafikonon nézhetjük meg, mennyit költöttek eddig a pártok a kampányra.
Kampány félidőben: a Fidesz már most többet költött, mint a többi párt
Visszaélésekre ad lehetőséget az új választási törvény, ez már most bebizonyosodott, pedig a kampány java még hátravan.
Fekete lyuk tátong a Fidesz kampánya mellett
A Fidesznek még egyetlen plakátja sincs az utcán, de az őt támogató CÖF már teleszórta az országot. Az nem egyértelmű, hogy van-e együttműködés a párt és a civil szervezet között, de az valószínűleg soha nem fog kiderülni, honnan volt pénz a kampányra.
MSZP: 7,5 milliót "sikított" a Fidesz embere, mondjon tán le!
Tatabánya jelenlegi fideszes alpolgármestere, Bereznai Csaba bűnösségét állapította meg jogerősen a Veszprémi Törvényszék hűtlen kezelés kísérlete miatt. Bereznai nyolc éve – a tatabányai Fidesz-frakcióvezetője volt – másfél év alatt 7,5 millió forintot utalt az általa elnökölt Majki Népfőiskola Társaság számlájáról két biztosítónak. Az életbiztosítások kedvezményezettje ő és a felesége volt. A rendőrség akkor vádemeléssel zárta le a nyomozást. A hosszú évekig tartó ügyben a Fidesz próbálta „tisztára mosni a szennyest“, ám a mostani jogerős döntés végül megállapította a hűtlen kezelés kísérletét.
Elítélték a fideszes alpolgármestert
Jogerősen Tatabánya fideszes alpolgármesterének bűnösségét állapította meg a Veszprémi Törvényszék, de az elsőfokú döntésnél enyhébb büntetést szabott ki hűtlen kezelés kísérlete miatt Bereznai Csabára - közölte lapunkkal a törvényszék.
Demonstrációs reklámok: nincs egyenlő mérce
Az összellenzéki demonstrációról társadalmi célú reklámokat akart elhelyezni a médiában a Haza és Haladás Egyesület, de a Klubrádió kivételével mindenhonnan elutasították. Ezzel szemben az álcivil CÖF közpénzből reklámozhat - mondta Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke.
A magyar Frankenstein
Mi lesz Orbán után? – kérdezte tőle a Galamus.hu, ő pedig pesszimista választ adott. Azt írta: azért nehéz megszabadulni Orbán rendszerétől, mert annak létrehozásában többé-kevésbé mindenki közreműködött.
Rejtett aknákra terelné vetélytársait a Fidesz
Saját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből.
Rejtett aknákra terelné vetélytársait a Fidesz
Saját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből.
Dr. Bíró Endre: A politikai korrupció
A politikai uralom közvetlen befolyása az állam, a gazdaság és a nonprofit szektor működésére a korrupciónak egy sajátos típusát eredményezi. A politikai korrupció olyan befolyásgyakorlás és egyéni érdekek, személyes tényezők érvényesítése, amely az állami hatáskör gyakorlását politikai szempontoknak rendeli alá.