Két önkormányzati feljelentés kapcsán nyomozás indult a tavaly nyáron várossá vált Pacsa polgármestere ellen közokirat-hamisítás, sikkasztás és csalás gyanúja miatt.
Közel ezermilliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államokban tavaly, egyetlen év alatt a vállalati csalások és visszaélések. A Deloitte összeállította a legfontosabb üzleti szempontokat, amelyek a független belső ellenőrzés bevezetése mellett szólnak.
A zóna kérdez, önök olvashatják a válaszokat. Most éppen Polgár Gézát, az RTL Klub riporterét kérdeztük, mert bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, noha csak titkos felvételeket készített arról, hogyan csalnak a mozgássérülteknek járó igazolványokkal, majd a képsorokat megmutatta a rendőrségnek.
Lassan ellenségünkké válnak a parkolótársaságok! A botrány immár a Centrumhoz is átgyűrűzött! A cég volt főellenőre, O. Tibor (50) állítása szerint a Centrumnál autósok ezreit verik át manipulált fotókkal, s ami hihetetlen: maguk a parkolóőrök tömítik el a jegyautomatát, aztán ontják a bírságot.
A kormányfő közzétette az MSZP-frakciónak májusban mondott balatonőszödi beszéd első részét, amelyben ismertette a megszorítások és a tervezett reformok részleteit. Emellett arról győzködte a képviselőket, hogy a saját anyagi haszonszerzésük helyett a reformokra koncentráljanak. Piszkálta az SZDSZ-t is. A Fidesz szerint újabb Gyurcsány-csomag olvasható ki a szövegből.
Nehézkes, költséges, de nagyobb bizalmat és átláthatóságot hoz a Sarbanes-Oxley törvény alkalmazása – a magyar vállalatoknak is. Hamarosan jön a SOX uniós megfelelője.