Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Újabb vádemelés Kiskunhalason
Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Városi Ügyészség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának volt vezetője, S. Ilona ellen – tudta meg lapunk.
Csalás: újabb szocialista politikus került komoly bajba
Csalás és magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség Kiss Ferenc, az MSZP zalaegerszegi önkormányzati, korábbi parlamenti képviselője ellen – erősítette meg a Zalai Hírlap információját kedden az MTI-nek a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Sok a csaló az árveréseken
Rengeteg visszaélés történik az árveréseken – jelentette ki egy név nélkül nyilatkozó bírósági végrehajtó, aki lapunk rendelkezésére bocsátotta több kétes ügy dokumentációját is.
Vadai kiakadt: „Maguknak elgurult a gyógyszere”? + Videó
Csalás és más bűncselekmények gyanújával nyomoz a rendőrség az MSZP-s Vadai Ágnes férje szerződésének ügyében.
Milliárdos csalássorozat a szocialista kormányzat idején Miskolcon
Az utóbbi két évben nem telt el úgy hét, hogy a híradásokban meg ne jelent volna egy-két kedélyborzoló információ a miskolci Avas-lakótelep „fészekrakóiról”.
Eljárások indulhatnak
Hűtlen és hanyag kezelés, csalás, valamint korrupciós bűncselekmények is felmerülhetnek az előző ciklusokban történt államadósság-növekedéssel összefüggésben – nyilatkozta lapunknak Futó Barnabás ügyvéd.
Négyszázmillió forint egy falu ára?
Bár a falu neve a jólétre utal, az utóbbi időben nem a gazdagságáról és a nyugalmáról híres Tiszabő.
Milliárdos károk az MFB-nél
Előnytelen szerződések, egykori kormánytagok „kifizetése”, gyanúsan rossz hitelügyletek jellemezték a Magyar Fejlesztési Bank korábbi tevékenységét. A kár milliárdokban mérhető. Huszonegy ügyben már feljelentés született, s további 12 esetet vizsgálnak.
Ilyen sokat érnének Kolompár Orbán tanácsai?
Határozatlan idejű tanácsadói szerződést kötött Kiskunmajsa Kolompár Orbánnal – derítette ki a Lánchíd Rádió. A többszörösen perbe fogott korábbi országos cigányvezető tapasztalataival magyarázta a bruttó százezret fizető munkát. Sokan azt beszélik, hogy az egyezség a mostani polgármester hatalomra segítésének honoráriuma.
Hunvald csak annyit mondott: emberek vagyunk, hibákat vétünk
Befejezte vallomását a sok százmilliós ingatlanpanamák és más bűncselekmények miatt indult Hunvald-ügyben megvádolt ingatlan-értékbecslő a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.