A könnyebb feltételekkel elérhető állami támogatások mellett a civil szervezeti forrásokra is rátelepednek a pénzt vagy élelmiszert hitelező uzsorások.
Tízmillió forintnál többel tartozik az adóhivatalnak az előzetes letartóztatásban lévő, csempészet miatt hét évre elítélt alapítványi vezető, Földesi-Szabó László. Nyugdíja gyermekeinek eltartására megy el, illetve lehet, hogy annak egy részét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is letiltja, hogy így hajtsa be a férfin a követelését.
Csalás és más bűncselekmények gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal támogatásokkal való visszaélés miatt az uniós pénzeket felügyelő Mag Zrt. feljelentése alapján.
Milliárdokat próbáltak és próbálnak lenyúlni az uniós támogatásokból. A hatóság szerint nem zárható ki, hogy az elmúlt években az intézményrendszer egy-egy munkatársa is asszisztált a csalásokhoz, igaz, ezt még egyszer sem tudták bebizonyítani.
Újraválasztotta a Budapesti Zsidó Hitközség a Hunvald-per leendő tanúját. Zoltai Gusztáv volt az egyedüli jelölt az ügyvezető igazgatói posztra. A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint a csalással és más bűncselekményekkel vádolt Hunvald György tőle kért segítséget a büntetőeljárás elsikálásához.
A vádlott valótlan tartalmú - a tényleges 32 résztvevő helyett 65 nevet tartalmazó - jelenléti ívvel igazolta a szerződésben foglalt vállalást, így jogosulatlanul jutott hozzá az állami támogatáshoz.
Repülőgépgyártó cég ellen indított nyomozást a Nemzeti Adó-és Vámhatóság. A társaság fejlesztési pályázatokon indult, majd költségeit fiktív számlákon igazolta, több mint egymilliárd forint értékben.