Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Felkészülten támadta a bíróságot Zuschlag János
Két hét múlva hirdeti ki ítéletét a Zuschlag-perben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla, amely tegnap meghallgatta a volt MSZP-s politikust is. Az elsőrendű vádlott szerint az elsőfokú bíróság tévesen hozta meg ítéletét, rajta pedig nem lehet számon kérni az elmúlt húsz év összes bűnét
Húsz év bűne Zuschlagon
Élesen bírálta Zuschlag János az utolsó szó jogán elmondott beszédében az ellene hozott első fokú ítéletet és az ügyészségi vádakat tegnap a Szegedi Ítélőtáblán: cáfolta a bűnszervezeti elkövetést is és mint mondta: az ellene beszélő tanúk sem említettek túl sok konkrétumot.
Zuschlag, a törvényes lobbista, meg a beavatatlan strómanok
A Zuschlag-per pénteki tárgyalásán a tanácsvezetőnek többször figyelmeztetnie kellett a vádlottakat, hogy nem szabad másokat – elsősorban az ügyészséget és az első fokú ítéletet meghozó Bács-Kiskun Megyei Bíróságot – bűncselekménnyel vádolniuk.
"Nem bűnszervezetben követtük el" - a Zuschlag-per percről percre
Az üzletszerűséget és a bűnszervezetben való elkövetést is tagadta perbeszédében Zuschlag János egykori szocialista politikus. Az első fokon nyolc és fél évre ítélt Zuschlag szerint az ítélet megalapozatlan, mert önkényesen válogatott a tanúvallomásokból, a bíró pedig nem objektíven, hanem moralizálva mérlegelte a tényeket. Tudósítás percről percre.
Zuschlag „utolsó szavai”
Január utolsó napján hirdet jogerős ítéletet a Zuschlag-perben a Szegedi Ítélőtábla. Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán elmondott beszédében cáfolta a bűnszervezetben és az üzletszerűen elkövetett csalás vádját.
Zuschlag-per: a hatodrendű vádlott is cáfolt
Bánáti János, Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott védője a Zuschlag-perben a többi ügyvédhez hasonlóan az üzletszerű elkövetés és a bűnszervezet vádját próbálja cáfolni.
Zuschlag-per: az ügyvéd szerint nem volt bűnszervezet
A rossz pályázati rendszer miatt kaptak első fokon súlyos ítéleteket Zuschlag János és társai, de a kiszabott büntetés nem áll arányban a bűncselekmények tárgyi súlyával - így érvelt védőbeszédében Zuschlag János ügyvédje.
Enyhítést kért Zuschlag János ügyvédje
A védőbeszédekkel folytatódik a Szegedi Ítélőtáblán Zuschlag János és társainak pere a másodfokú eljárásban.
Zuschlag ügyvédje: nem bizonyított a bűnszervezetben való ténykedés
Zuschlag János ügyvédje szerint nem bizonyított, hogy védence bűnszervezetet működtetett, s a közpénzek szabálytalan felhasználásáért sokallja a bíróság 8,5 évre kiszabott szabadságvesztését.
Zuschlag-ügy - Szigorúbb büntetést kért az ügyész
Hosszabb és börtön helyett fegyházban letöltendő büntetést kért a vádlottakra az ügyész a Zuschlag-ügy kedden kezdődött másodfokú tárgyalásán.