Egy biztonsági őr beszámolója alapján kérdeztünk rá az adóhatóságnál, vajon ellenőrzik-e, hogy be vannak-e jelentve, akik különböző munkákat végeznek náluk.
Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarítócégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Két és félmilliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál, mivel a gyanú szerint jelentős forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be - közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága szombaton
Egyre több cég bukik meg a be nem jelentett dolgozói miatt, egy év alatt másfélszeresére nőtt a számuk. A lefülelt társaságoknál az adóhatóság 1,1 milliárd forintos adókülönbözetet állapított meg.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei évre vonatkozó ellenőrzési irányelvei fókuszában továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a kiemelt célok között.
Azért törölték 18 ezer cég adatait egy nyári törvénymódosítással a munkaügyi szabálysértéseket tartalmazó feketelistáról, mert így a magyar vállalatok nem kerülnek hátrányba a külföldi cégekkel szemben – kaptuk meg a választ a Nemzetgazdasági Minisztériumtól jóval az ezzel kapcsolatos kérdésünk elküldése, és a témáról szóló cikkünk megjelenése után.
Egy nyáron elfogadott salátatörvény értelmében törölték a nyilvánosan elérhető állami adatbázisokból 18 ezer cég olyan munkaügyi szabálysértéseit, amik kizárták volna őket az állami tenderekből. A nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvény lényegében tehát törölte a cégek büntetésének egy fontos elemét.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a szocialista Vadai Ágnesnek, egykori honvédelmi államtitkárnak a Szolnoki Munkaügyi Bíróság keddi első fokú ítélete szerint: a verdikt kimondja, hogy az MSZP-s politikus 2007-ben jogellenesen bocsátotta el a képviselői munkatársát.
Elmarasztalta első fokon a szocialista Vadai Ágnest a Szolnok Megyei Munkaügyi Bíróság. A politikus távollétében hozott határozat a szakértői díjakon és a perköltségen túl több mint egymillió forint elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte a képviselőt.