Lapok: |
"Hazudott a miniszter" - EU-védettségű földeket is kioszt a Fidesz?
A Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor azt állította, hogy nincs védett terület a termőföld-privatizációval érintett földek között - állítja az LMP.
Orbán: a gazdáké legyen a föld
A földet azokra kell bízni, akik értenek hozzá, ezért a termőföldet a gazdának kell adni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol több ellenzéki képviselő is az állami földek értékesítéséről kérdezte őt az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Földárverések - Gyanús honlap kínál információt
November 16-án a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó agrártársaságoknál kezdik meg az állami földek licitjét. Sokan emögött az Orbán Viktor miniszterelnök és egykori kollégiumi társa közötti háború újabb epizódját sejtik. A szakemberek szerint az mezőgazdasági cégek földjeit leginkább spekulánsok és nem valódi gazdák vehetik majd meg.
Lebuktatta magát a kormány - Simicska földjeivel kezdenek
Megjelentek az első földárverési hirdetmények csütörtök éjjel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján, a földalapkezelő a 3 hektárnál nagyobb állami földrészleteket kívánja nyilvános árverésen értékesíteni. Az agrarszektor.hu kiszúrta, hogy az első között Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek nagy földterületeivel kezdi az állami földárveréseket a kormány. Az MSZP szerint az Orbán-kormány máris lebuktatta magát földügyben, szerintük kiderült: a Fidesz földlopásának célja valójában a kicsinyes politikai bosszú és az új hűbérúri rendszer felépítése.
Perek sorozata indulhat
A piaci árnál magasabb vételárra hivatkozva az állami földet megvásárló földműves követelheti a jelenlegi alacsony bérleti díj emelését, amit ha a bérlő nem fogad el, bírósághoz fordulhat. A várható perek száma miatt akár a Kúria jogegységi döntésére is szükség lehet. Tegnap kiderült, két százalék alatti kamattal vehetnek fel hitelt az állami földre licitálók.
Nem kapnak ösztöndíjat a tanulók? Brüsszel magyarázatot vár
Magyarázatot vár az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól az Út a szakmaválasztáshoz elnevezésű programmal kapcsolatban felmerült visszásságokra - tudatta kedden Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos írásbeli válaszára hivatkozva.
Ki viszi tovább a letelepedési bizniszt?
Ma is több a kérdőjel, mint az egyenes válasz, hogy miért is kell Magyarországnak letelepedési kötvényekkel pénzt szerezni az államadósság finanszírozására. Mint ahogy nehezen érthető az is, miért is szeretett bele Rogán Antal, eddigi Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság leköszönő elnöke, az offshore cégek üzleti világába. Az viszont világos: míg néhány cég nagyon jól jár, az állam veszít az ügyleten. A befektetőknek viszont valószínűleg még ilyen áron is megéri, hogy Magyarországon letelepedési jogot, és ezzel együtt szabad mozgást szerezzenek a schengeni övezetben. Kérdés, hogy szálakat eddig egy kézben tartó Rogán propagandaminiszterré való kinevezésével mi lesz a letelepedési kötvény biznisszel?
Ab-n támadja az ellenzék az állami földek eladását
Összegyűlt a szükséges ötven aláírás, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki parlamenti pártok az állami földek tervezett eladása miatt - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Megkapta állami támogatását az ORÖ
Hétfőn megérkezett az Országos Roma Önkormányzathoz (ORÖ) az a 132 millió forintos állami támogatás, amely biztosítja a szervezet negyedéves működését - tudta meg lapunk.
Kétnaponta tartanak földárverést
A kormányhivatalokban már október 15-étől helyrajzi szám szerint megszemlélhető mely állami földrészletekre lehet majd licitálni novembertől kezdődően. Az árverések a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken, illetve a nagyvárosokban lesznek, nagyjából minden második napon, ezeket a megyei kormányhivatalok és a Nemzeti Földalap munkatársai koordinálják - mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter tegnap a közrádióban.