Lapok: |
Mol-INA-ügy - Nyilvánosságra hozták a horvát kormány levelének egy részét
A horvát kormánynak az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságának (UNCITRAL) pénteken elküldött levélből közöl részleteket vasárnapi számában a Jutarnji list horvát napilap.
Utcára vitt kampány
Naponta háromszor 16 másodperc a közmédia egyes csatornáin - négy pártlista esetén mindössze ennyi hirdetési idő juthat majd az egyes pártoknak a kampányidőszakban. Az új eljárási törvénnyel végtelenül korlátozottá tett médiakampányra már most érdemes felkészülni a pártoknak, sőt, a sajtótermékeknek is, hiszen utóbbiak nemcsak szigorú szabályoknak kell megfelelniük, hanem akár milliós bírságokra is számíthatnak. A pártok hirdetésinek özönére elsősorban az utcán, közterületeken kell számítani, ám ott is - mint a választási szabályok többségében - erősen jobbra lejt a pálya.
Nemzeti park területén osztottak állami földeket
Még ki sem hirdették a Körös-Maros Nemzeti Park állami földbérlet-pályázatainak eredményét, máris újabb botrányra utaló jelek bukkantak fel. Akad olyan családi gazda, akinek állítása szerint előre szóltak, ne is próbálkozzon a 20 éve bérelt föld megpályázásával, mert egy megyei fideszes országgyűlési képviselő strómanja fogja megnyerni a területet.
P. Koltai kiáll az igazáért
Levélben cáfolta lapunknak a filmproducer P. Koltai Gábor, hogy kifejezetten a kormánypárti lapokat bírálta volna a napokban, amikor a Facebookon a Magyar Nemzet Online-t és a Hír TV-t az ügyéről közölt tudósítás miatt támadta, amelyekben gyakorlatilag bűnösként kezelték. Mint üzente, nem kíván politikával foglalkozni, hanem a súlyos, kirívó igazságtalanságok, a hazugságok ellen emel szót
Bíróság elé áll ma Koltai Róbert fia
Ma kezdi tárgyalni a Fővárosi Törvényszék P. Koltai Gábor filmproducer ügyét, akit többek között azzal vádolnak, hogy fiktív számlák alapján is igényelt állami támogatást filmkészítéshez.
A fővárosi MSZP vizsgálatot és felelősségrevonást kér a villamostender ügyében
A fővárosi MSZP vizsgálatot és felelősségrevonást kér - a szerintük - a budapestieknek milliárdos kárt okozó villamosteneder ügyében a főpolgármestertől. Horváth Csaba az MSZP alelnöke, a párt fővárosi frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte Tarlós Istvántól, újabb nyílt levelek helyett derítse ki az igazságot és azt rövid időn belül tárja a nyilvánosság elé.
Új földesurakat teremt az önkény
Messze jutottunk a ne mi nyerjük a legtöbbet elvétől. A Fideszt elhagyó Ángyán József vaskos tanulmánya szerint akármilyen metszetben vizsgáljuk az állami földek bérbeadási pályázatait, Orbán Viktorral kapcsolatban álló tulajdonnevekbe ütközünk a legnagyobb nyertesek között: Felcsút, Fejér megye, Mészáros Lőrinc.
Nem is vizsgálják a csalások haszonélvezőit
Rendszerszintű, az adóhivatal filozófiájába beépült hibás eljárási rend és konkrét korrupció is az oka annak, hogy a legnagyobb cégek esetében sokszor nem nyomozzák ki az adócsalásokat - mondja Horváth András.
Csel lehet a Hernádi ellen indított per?
Trükk lehet a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a múlt héten a Fővárosi Törvényszéken indult pótmagánvádas eljárás – olvasható a Financial Times (FT) brit üzleti napilap honlapján.
Az EU legkorruptabbjai között van hazánk
Törvényben tenné kötelezővé a nyílt kampányszámlát az Együtt-PM - jelentette be a korrupcióellenes világnapon Karácsony Gergely. Az ellenzéki képviselő arról beszélt, hogy a szövetség átalakítaná a párt- és kampányfinanszírozást, megváltoztatná a közbeszerzések jogorvoslati rendjét és megkönnyítené a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.