language

Intézmények:

Dolomit Kft. highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Orbán apja nem adja fel: a tiltakozás ellenére újra szemétlerakót épít Gánt mellett

Egy dokumentum szerint évi százezer tonna hulladékot dolgoznának fel a szociális otthon közelében. Tavaly a helyiek egyszer már visszavonulásra kényszerítették a kormányfő édesapját.

Kétes hírű uradalom

Egyre több a kérdőjel a kormányfő apjához köthető hatvanpusztai majorság körül. A 13 hektáros területet elviekben Mészáros Lőrinc bérli, ám sokakban felmerült a gyanú: valójában Orbán Viktor családja használhatja az egykori Habsburg-birtokot. Elsőként Ferenczi Krisztina néhai oknyomozó újságíró írta le a vélt és valós összefüggéseket. Most a major Orbán kutyája kapcsán került elő.

Lenyeletik - Terjeszkedő Orbán-vállalkozások és a helyiek

A miniszterelnök édesapját eddig nem nagyon érdekelte, ha valakinek baja volt az Orbán család valamely vállalkozásával. Ha eltérő módon és intenzitással, de Bicskén, Gránáson és Hahóton is kezd elegük lenni az érintett helybélieknek az Orbán-cégek okozta kellemetlenségekből.

Hiába kutatta Orbán apjának pénzét Vadai Ágnes

A kormány tagjain próbálta számon kérni a DK-s képviselő a miniszterelnök apjának üzleti sikereit. A parlamenti honlapon elérhető válaszok alapján nem járt sikerrel: a Dolomit Kft. bevétele nem közvetlen állami szerződésekből származik, csak a Belügyminisztérium vett tőlük követ alig több mint félmillió forintért.

Erőterv és kaszinó – volt, botrány lett

Sokan mondják (főleg olyanok, akik ma már nincsenek a párt közelében): eddig két választása ment rá a Fidesznek a székházügyre. 1994-ben csaknem a parlamentből is kiestek a rendszerváltás utáni időszak első nagy politikai korrupciós botránya miatt, az ezredfordulón pedig az ÉS-nek a székházbevételek pártközeli cégekben történt eltüntetését feldolgozó riportja indította el a kevésbé drámai, de 2002-ben ugyancsak vereségbe torkolló népszerűségvesztést. A beállítás nyilván vitatható, az viszont bizonyos, hogy a székházügy 1993. május végi kipattanása után már csak a kivételes képzelőerővel megáldottak gondolhatták azt, hogy a Fidesz a tiszta és romlatlan nemzedéket képviseli a politikában.

A Közgép is hizlalhatja Orbán Győző cégét

Az építőipar lanyha teljesítménye ellenére tavaly 40 százalékkal növelte forgalmát a miniszterelnök édesapjának többségi tulajdonában lévő gánti Dolomit Kőbányászati Kft., amely 800 millió forint értékű új beruházásba is kezdett. A kőbányászati boom csak lokális jelenség lehet: a konkurens bányák mindegyikének csökkent ugyanis az árbevétele tavaly, többnél jelentős mértékben. Nem kizárt, hogy a bővülés hátterében egy közgépes projekt áll.

Kovács Zoltán: Stiklik

„Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának" - jelentette ki Orbán Viktor szombat délután egyezerháromszázhuszonhét tiszthelyettes rendőr (azaz 1327, mert egy sem veszhet el) eskütételén és a Készenléti Rendőrség csapatzászló-adományozási ünnepségén a budapesti Hősök terén.

Kovács Zoltán: Már késő

Búcsúzik a köztársaságtól szinte mindenki. A sajtó, a politológusok jelentős része, hogy pártszervezetekké alakítják a számvevőséget, legújabban a bíróságok, mondván, az új alaptörvény lefejezi az igazságszolgáltatást. Ez bizonyára igaz, mind, csakhogy nem tegnap kezdődött.

Elhagyták régi pártingatlanjaikat a rendszerváltók

Országgyűlési határozati javaslatban szeretné az Állami Számvevőszéket vizsgálatra kötelezni a Fidesz az MSZP-székház eladásának ügyében – értesült a Népszava.
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>