Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Lapok: |
HVG
Rendeletet hozott a kormány a pénzügyminiszter mellőzéséről
Arról is szól a jogszabály, hogy a veszélyhelyzetben bárkinek szinte bármire lehet támogatást adni a Nemzeti Kulturális Alapból, és erről az emberi erőforrások minisztere egyedül dönt.
Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány: egymilliárd forint jut versenysportra, 1,2 milliárd magyarságkutatásra
Mintha nem a koronavírus-járvány legsötétebb heteit élné az ország, a kormány a szokásos célokra pakolgatja a pluszmilliárdokat a költségvetésben: sport, magyarkodás, határon túli programok.
Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával még az újbudai rendelőintézet főigazgatójaként Kóti Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának frissen kinevezett helyettes államtitkára - állítja az újbudai önkormányzat.
A kormány újabb ellenzéki város színházában nyomta át az akaratát
Zárt ajtós ülésen döntött az ellenzéki többségű pécsi önkormányzat a színház igazgatói pályázatáról, miután a kormány közölte: ha nem azt választják meg, akit a minisztérium támogat, az félmilliárd forintjába fog fájni a városnak.
Simonka György ellentámadásba lendült
A megvádolt parlamenti képviselő egy portálon, amelynek ő maga a felelős szerkesztője dokumentumokat tett közzé, cáfolva a hozzá köthető uniós projektekkel kapcsolatban megjelent híreket.
Egy sor helyreigazítási dokumentumot tett ki az oldalára Simonka György, többnyire uniós felzárkóztatási projektekkel kapcsolatosan megjelent cikkekben leírtak ellen emelt kifogást.
Kikérte Kásler kórházak kiürítését elrendelő levelét a Magyar Helsinki Bizottság
A jogvédő szervezet közadatkéréssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, az Operatív Törzshöz és a Miniszterelnökséghez.
A civil jogvédők hétfőn már megjelentettek egy közleményt, amelyben azt kérték Kozma Ákos ombudsmantól, az alapvető jogok biztosától, hogy hivatalból sürgősen vizsgálja ki, a kórházak tömeges kiürítése során megfelelően érvényesül-e a betegeknek az élethez és emberi méltósághoz, testi és lelki egészséghez fűződő joga.
Bepereltük a magyarságkutatással sumákoló Kásleréket
Fél éve nem válaszol az Emmi a Magyarságkutató Intézettel kapcsolatos kérdéseinkre, ezért kipereljük az adatokat az eredetmániás Kásler Miklós minisztériumától, Gulyás Gergely pedig máig elfelejtette érdemben megcáfolni, hogy az állami bérlakások visszavételét tervezték. Összeszedtük 2019-es cikkeink eddig nem ismert utóéletét. Éves válogatásunk gyöngyszeme az Orbán Viktor kosztjáról gondoskodó Gundel-menza is, amit annyira meg akartak magyarázni, hogy kapitális kommunikációs bakit vétettek, hiszen eredetileg fogalmunk sem volt, mennyire olcsó itt a luxussomlói.
Az Emmi eddig támogatta a Fitbalance-t, Rogán Cecíliáék már nem kérték ezt
Az Antenna Hungária nem akarja elárulni, milyen formában nyújtott segítséget a Fitbalance rendezvényekhez.
A kormány sokadjára is helytáll Farkas Flóriánért
Most a roma önkormányzat budai luxusingatlanát veszi meg az állam. A szervezet így végképp megszabadul a Farkas idejében szabálytalanul elköltött 1,6 milliárd forint terhétől. Ez így még 1,6 milliárdba kerül(t) az adófizetőknek.
Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ)
Balog Zoltán
Cserháti Judit
Farkas Flórián
Kiss-Rigó László
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Fidesz
Katolikus Karitász
Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat
Lungo Drom
Országos Roma Önkormányzat (ORÖ)
Szeged–Csanádi Egyházmegye
2014-2020-as uniós ciklus
adósság
állami/önkormányzati szerződések
hűtlen kezelés
ingatlan
önkormányzat
szociál
támogatás
Akad pár ismerős név az Emmi szerződéslistáján
Nyilvánosak a novemberi szerződések, a keresztényüldözésről, kereszténység helyzetéről és a radikális iszlamizmusról szóló tanulmányokra százezrek mentek el.