A nukleáris főhatóság vezetője épp az előtt mondott le, hogy esedékes lenne a hivatal döntése a sokmilliárdos bővítési munkák engedélyezéséről. Fichtinger Gyula utódját kétharmados többséggel, kilenc évre betonozzák be.
Orbán Viktor 2014-ben állapodott meg arról Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy két új blokkal bővül a paksi atomerőmű – a beruházást az orosz állam tulajdonában lévő Roszatom végzi, és Oroszországtól veszünk fel rá hitelt. Az orosz kölcsönt elkezdtük lehívni és törleszteni, a beruházáshoz kapcsolódó projektekért pedig két állami cég is felel, amelyek már több tízmilliárd forintot elköltöttek kormányközeli vállalkozásoknál.
A máltai bejegyzésű Apium Media Holding kézbesítési megbízottja Habony Árpád grúz barátainak egyike, és a cégvezetők is ismert Fidesz-közeli körökből kerülnek ki.
Akárkinek nem jut az állami-uniós támogatásokkal teleszórt magyarországi napenergia-bizniszből. A nagypályások közt ott vannak a kínaiak is, de a kormányzati hátszél – a hazai oligarchákon kívül – leginkább a törököknek kedvez. Finanszírozás van bőven, állami és uniós források, támogatott hitelek; a pénzért szinte csak le kell hajolni. A napenergia-piacon valamiféle fatális véletlen folytán épp a Fidesznek kedves üzletemberek és befektetők nyomulnak, a paksi erőművet leváltó két új blokkot pedig az orosz Roszatom építi. A kormány nem folytatott érdemi szakmai és társadalmi vitát a tervezett mixről, sőt a preferált forgatókönyv alapos indoklásával is adós.
Csak Mészárosék befektetésének értéke csökkent volna, különben mindenki jól jár, ha a kormány él a jogaival.
A nagy osztalékfizetés után oda jutott a vállalat, hogy a számlán lévő pénze valószínűleg már a januári bérek kifizetésére sem lett volna elég.
A hivatalos kormányzati nyilatkozatok szerint 17,44 milliárd forintba került az államnak a Mátrai Erőmű visszavásárlása Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől, ám most a Magyar Szocialista Párt - közérdekű adatigénylés útján megszerzett információk alapján - azt állítja, az adófizetőknek összességében 75,14 milliárd forintjába került az ügylet.
A Magyar Villamos Művek ugyanis a vételáron felül egy sor kötelezettséget is átvállalt, közte tagi hitelek, követelések kifizetését, valamint tőkeemelést is végrehajtott az érintett vállalatoknál és áthidaló hitelkeretet is biztosított.
Bontásban így néznek ki a tételek (milliárd forintban):
Vételár:17,44
Tagi hitel visszafizetése: 4,898
Tőkeemelés: 19 (Mátrai Erőmű), 7,4 (SPI Kft.)
Áthidaló hitelkeret: 11,4 (Mátrai Erőmű), 7,4 (SPI Kft.), 7,6 (SGI Kft.)
Ez pedig azt jelenti, hogy az állam tiltott módon részesíthette támogatásban Mészáros Lőrinc érdekeltségeit, így versenyelőnyt biztosított számukra más gazdasági szereplőkhöz képest.
Több mint négy évig lehetett volna fizetni a Mátrai Erőmű összes dolgozójának bérét abból az összegből, amit az MVM a létesítmény megvásárlására szánt.
Orbán Viktor gyerekkori ismerőse és jelenkori gazdasági alteregója a járvány idején sem járhat rosszul. Múlt csütörtökön, a koronavírus-járvány jótékony árnyékában jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy március 26-án a lezárult a Mátrai Erőmű adásvétele: az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (amely kisebbségi részvényesként mindvégig jelen volt az erőműben) 17 milliárd 440 millió forintot adott a többségi részvényekért.
Az MVM 17,44 milliárd forintért vásárolta meg a Mátrai Erőművet és a Geosol Kft. hulladék-feldolgozót Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől. A vállalkozó elég jó üzletet kötött, de nem egy piaci szereplővel, hanem a magyar állammal. Nagyon komoly átvilágítás kezdődhet a cégnél, feltéve, hogy a vírus végre engedi a szükséges üzleti lépéseket.